
Ügyességi próbát szerveztek a nagycsoportos óvodások számára
Az iskola tornatermét ezúttal óvodások foglalták el. Az intézmény vezetője köszöntötte a versenyre érkezett 10 csapatot, melyek 5-5 fővel kezdték meg a feladatok teljesítését.
Iskolánknak évtizedek óta szakmai alapja, hogy a tanulást mozgással kell fejleszteni, ennek apropóján, illetve az egészséges életre való törekvés szellemében hívtuk életre ezt a versenyt. Tapasztaljuk, hogy az újonnan beérkező generációnál nagyon sok feladatunk van ezen a téren a korábbi évekhez képest. Ez a mozgás alapvető igénye a gyerekeknek ennyi idős korban
- tudatta Gál Edina, az Izsák Imre Általános Iskola igazgatója.
Az intézményben nagy hangsúlyt fektetnek a tudatos életmódra. Többek között ezért vállalkoztak erre a programra.
Azok a gyerekek tudnak az iskolában jól teljesíteni, akik egészségesek. Ez nyilván jelenti a fizikai állapotot, illetve jelenti azt a mentális egészséget, amiben az utóbbi időben azért sok nehézséggel nézünk szembe. Én üdvözlöm ezt az ötletet, hiszen az érdeklődés is mutatja, hogy valóban szükségünk van erre, és egy ügyességi versenyen a gyerekek nemcsak megmutathatják a fizikai és mentális egészségüket, hanem egy olyan nagyszerű élményben lesz részük, ami életükben maradandó lesz
- tájékoztatott Herkliné Ebedli Gyöngyi, önkormányzati képviselő.
Az 5 állomásos akadálypályát egyénileg teljesítették a gyerekek. A követelményszintet a testnevelés munkacsoport vezetője kollégái segítségével dolgozta ki.
Több pályát állítottunk fel, hogy minden pályán meg tudják csinálni a feladatokat. A legfontosabb az volt, hogy teljesíthető feladat legyen, élvezzék a feladatokat és együttműködjenek. 5 gyerek jön minden óvodából és ők együtt tudják teljesíteni a feladatot. Minden pálya teljesíthető, minden pályát meg tudnak csinálni és a legfontosabb az, hogy élvezzék a gyerekek
- részletezte Kernné Orbán Gabriella, a testnevelés munkacsoport vezetője.
Az ovis ügyességi próbát első alkalommal rendezték az Izsák-iskolában. Sikeressége okán a szervezők bíznak a folytatásban.
Fotók: Médiacentrum Zalaegerszeg