2024.05.12., vasárnap - Pongrác napja
facebook
Keresés
Kerékpártúra a belvárostól Gébártig

Kerékpártúra a belvárostól Gébártig

2023. augusztus 21., 16:00
Kerékpártúrára invitálta a vármegye és Zalaegerszeg vezetőit a térség országgyűlési képviselője. A közös program célja, hogy a különböző területekről érkező szakemberek megismerjék a legújabb fejlesztéseket és megosszák egymással tapasztalataikat. A kirándulás a belvárosból indult, s a Gébárti-tó körbejárásával ért véget.

Az első állomás a Mindszentyneum volt, ahol rendhagyó tárlatvezetésen vettek részt. Több kilométeres biciklizés után megérkeztek a gébárti kajak-kenu kikötőbe, ahol különleges járművel szállhattak vízre.  

Most jön az igazi sportos rész, hiszen sárkányhajóba ülhetünk.

- mondta el Ladányi Ibolya, a Zalaegerszegi Egészségügyi Alapellátási Intézmény vezetője.  

Takács Ottó Alajos, a Zala Vármegyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság vezetője első alkalommal vett részt a programon, ahol kedvező tapasztalatokat szerzett. 

Nagyon fontos, hogy kötetlenebb körülmények között is tudjunk beszélgetni azokkal a vezetőkkel, akikkel egyébként hivatalosan tartjuk a kapcsolatot.

- jegyezte meg.

Az első találkozót - ami az idők során hagyománnyá vált - közel egy évtizeddel ezelőtt szervezték meg Vigh László kezdeményezésére. 

A zalaegerszegi kerékpártúrát minden esztendőben augusztus 21-én rendezzük meg. Közösen ellátogatunk az építkezésekre, megbeszéljük az aktuális problémákat, melyekre megpróbálunk együtt megoldást találni

- fejtette ki a politikus.

Idén a kerékpárút végállomása a Gébárti-tó szomszédságában lévő Fehér Hattyú büfé volt. A szerkezetkész állapotban lévő építményt várhatóan ősszel adják át.

Fotók: Médiacentrum Zalaegerszeg

21TsAGBSydI
# Kapcsolódó galériák