2024.05.12., vasárnap - Pongrác napja
facebook
Keresés
Hősöket képeztek a Mikes utcai oviban

Hősöket képeztek a Mikes utcai oviban

2023. december 08., 17:45
Életbevágóan fontos képzést kaptak ma a Mikes Kelemen utcai óvodába járó gyerekek. A fiatalok a MESE Hősök című nemzetközi programban játékos keretek között ismerkednek meg a stroke, azaz az agyi érkatasztrófa tüneteivel és a mentők értesítésének módjával.

A szülők és nagyszülők is részt vettek a pénteki órán, ahol négy mesefigura segítségével mutatták be az ovisoknak az érelzáródás tüneteit. A képzés a felnőttek számára is tartogatott meglepetéseket.

Mint az előadást tartó védőnőtől megtudtuk Magyarországon minden negyedik embert érint a stroke. Ha ez igaz, akkor bizony nagyon fontos, hogy ezt időben észrevegyük és a gyerekek is tudjanak segíteni. Lehet, hogy nem most, mert még kicsik, de az idő nekünk dolgozik. Ők lesznek tényleg, pár év múlva, a mi megmentőink.

- nyilatkozta portálunknak Tóth Anikó, az egyik ovis nagymamája.

A nemzetközi kampány az óvodás és kisiskolás korosztályt szólítja meg, akik – a kezdeményezésnek köszönhetően - már a második órán tudják az alapvető tüneteket.

Négy szuperhősőn keresztül ismerkedhetnek meg a gyerekek ezzel a betegséggel. Mosoly Misi, Erő Ernő, Szószátyár Szilvi és Értesítő Emilen keresztül. Ha a gonosz vérrög lecsap, akkor az ő viselkedésük fog megváltozni….hiszen a mesehős képzésen megtanulta, hogy mit kell ilyenkor tenni.

- fogalmazott Tóthné Koller Mária védőnő, aki a képzést tartotta.

2022-ben mintegy 40 ezer embernél diagnosztizáltak strokeot. Ennek több mint egyharmada tragikus következményekkel zárult, míg több tízezren maradandó egészségkárosodást szenvedtek. Ezek nagyrésze elkerülhető, amennyiben az érintetthez időben mentőt hívnak. 

Szöveg: Nagy Jenő
Fotók: Médiacentrum Zalaegerszeg

FO3246eThkQ
# Kapcsolódó galériák