
Az év forralt bora
A vendéglátó egységeknek kiemelt jelentősége van a rendezvény sikerében. A felnőtteknek bőséges volt a borkínálat, a gyerekeket forró csokival várták.
A tavalyi esztendőben, 2025-ben ismét megújítottuk az Egerszegi Adventet, hiszen az volt a célunk, hogy még több helyszín, még több fény és még több program várja az érdeklődőket - azt gondolom, hogy ez sikerült. Van azonban, ami nem változott, hiszen most már tíz éve folyamatosan meghirdetjük azt az internetes szavazást, ahol a legjobb forralt borról lehet dönteni. A helyi polgároknak és az ide érkező turistáknak a véleményére vagyunk kíváncsiak. 588 szavazat érkezett a tavalyi esztendőben és most egy új győztesünk van, hiszen éveken keresztül a Violkonyha volt az első, de most a Laguna Presszó nyerte meg ezt a versengést
– tájékoztatta portálunkat Balaicz Zoltán polgármester.
Az ötödik helyen a Rút Kiskacsa, 4. a Tütü, 3. az újdonságnak számító MerdzsoTruck, 2. helyen az utóbbi két év győztese a Violkonyha végzett. Aki a kitüntető címet szerezte, nem más, mint a kertvárosból kitelepült Laguna Presszó.
Második éve vagyunk kint az Egerszegi Adventen. Az előző évben is rengeteg dicséretet kapott a forralt borunk és a forró csokink. Az idei évben sikerült megnyerni a legjobb forralt bor díját. Rengeteg visszajelzést kaptunk a vásárlóktól is, hogy ízlik nekik és kérdezgették, hogy mi a titok. Igazából semmi extra nincs benne szerintem, nyilván jó minőségű borból készült teljesen átlagos hozzávalókkal
– tudtuk meg Németh Krisztiántól a Laguna Presszó üzemeltetőjétől.
A nyertes csapatot Vigh Eszter felszolgáló, Kovács Balázs és Németh Krisztián üzemeltetők képviselték. Megköszönték a bizalmat, várva a folytatást decemberben.
Szöveg: Kaszás-Szaknyéri Szilvia
Fotók: Médiacentrum Zalaegerszeg
