
Aktív Zalaegerszeg – Utazás kiállítás és bakancstúra
A Tourinform Zalaegerszeg a Vizit Hungary Kft. standján mutatta be a térség idegenforgalmi kínálatát. A központi téma idén a fenntarthatóság volt.
Ez a turizmus szempontjából nagyon fontos, hiszen a természeti, kulturális, gazdasági hatásait a turizmusnak veszi górcső alá. Zalaegerszeg és a Tourinform iroda is nagyon jól tudott csatlakozni ehhez a témához, hiszen az örökségünk, a kulturális értékeink bemutatása nagyon fontos. Emellett pedig a természeti értékünkkel, a tájnak a szépségével is tudunk ehhez csatlakozni. Itt például kiemelném, hogy a Tourinform iroda folyamatosan az örökségeinket, a történeteinket meséli el a városnézős sétáinkon
- hangsúlyozta Tuboly Andrea, a Tourinform Zalaegerszeg irodavezetője.
Az Egészséges Zalaegerszeg Program részeként tavasszal - a Zalai Teker(g)ők Kerékpáros Sport és Túra Egyesülettel közösen - négyrészes túrasorozatot indítanak. Az „Erdőkóstoló” című, bakancsos természetjáráson a résztvevők képzett túravezetők segítségével fedezhetik fel a zalai erdők kincseit; virágokat, bogyókat, gombákat és gyógyító növényeket.
Március 7-én szervezzük az első „Erdőkóstoló” kirándulásunkat. A Horosok útját fogjuk ezen az alkalommal bejárni, és a tavaszi ébredő erdőt fogjuk „erdőkóstolni” ezen az alkalommal. Májusban az illatos erdőbe nyerünk betekintést a túravezetők segítségével. Lesz majd naplemente-túránk augusztus végén, illetve szeptember 11-én. Decemberben, az adventi időszakban az erdőnek a csendét fogjuk felfedezni
- fűzte hozzá Tuboly Andrea.
A négy évszakra épülő programsorozathoz bárki csatlakozhat. A részletekről a Tourinform közösségi oldalain és a város turisztikai honlapján találhatók további információk.
Fotó: Médiacentrum Zalaegerszeg
