
Ütemterv szerint halad a felújítás
Csaknem 90 méter vízvezetéket cserélnek a Gasparich Márk utca és a Platán sor kereszteződésében. A szolgáltatás és a közlekedés szempontjából is fontos csomópontban a Zalavíz Zrt. munkatársai a föld alatti munkálatok végéhez közelednek.
A 60 éves, elavult vezetékeket korszerű csövek váltották fel. Emellett két aknát alakítottak ki, és az új tűzcsap is a helyére került már. Mészáros János, az ivóvízért felelős ágazat vezetője elmondta: a csapadékos időjárás ellenére is ütemterv szerint haladnak a kivitelezéssel.
A régi azbeszt-cement – zárójelben eternit – és acélcsövek cseréje történik KPN-alapú csőre, ami a modern technológiáknak megfelel. Egy ilyen electro-fittinges hegesztéses eljárással építik a srácok. Épül két darab új szerelvényakna, és tisztítóidomokat építünk be, így bármikor el tudjuk végezni a hálózat tisztítását. Illetve létesült egy új tűzcsap is.
Emellett két háztömb bekötését is korszerűsíteni kellett az új szakasz kialakítása miatt. A cserélendő négy ágból hárommal már elkészültek, ma pedig az utolsó elemet illesztik a helyére.
Valószínű, hogy a mai napon ezt befejezzük, megkezdik a kollégák a kibontott nyomvonal visszatöltését. Az elképzelések szerint a jövő hét elejéig megtörténik a megbontott burkolat ideiglenes helyreállítása. A későbbiekben, augusztusban ezt a teljes csomópontot több száz négyzetméteren visszamarjuk, újraaszfaltozzuk. Az útburkolati jeleket felújítjuk, újrafestjük.
A projekt a vármegyeszékhely és a környék szempontjából egyaránt jelentős: meghibásodás vagy csőtörés esetén ezeken, a mai elvárásoknak megfelelő csöveken keresztül megbízhatóbban tudják biztosítani a szolgáltatást Zalaegerszegen.
Fotó: Médiacentrum Zalaegerszeg