
Megduplázzák az ingyenes készpénzfelvételi limitet
Hiába tiltakozott ellene a Bankszövetség, a parlament törvényalkotási bizottsága elfogadta azt a javaslatot, amelynek értelmében kétszer annyi készpénzt vehetünk fel ingyen. Jövő héten már az Országgyűlés is megszavazhatja.
Zárószavazással dönthet a parlament a jövő héten arról, hogy az ingyenes készpénzfelvétel jelenlegi, havi 150 ezer forintos keretét 300 ezer forintra emelik. A törvényalkotási bizottság ugyanis jóváhagyta ezt a javaslatot, dacára annak, hogy a Bankszövetség korábban élesen tiltakozott ellene.
A HVG szerint a gazdasági bizottság azzal indokolta a módosítást, hogy a díjmentesen levehető összeget már 12 éve nem emelték, ennyi idő után pedig indokolt az emelés.
Új elem azonban, hogy a kedvezményt a hitelkeret terhére történő készpénzfelvételekre is kiterjesztenék, vagyis nem csupán a betéti vagy pozitív egyenleg terhére lehetne ingyen pénzt kivenni.
A Magyar Bankszövetség indoklása szerint amíg minden ATM-felvétel után fennáll a 0,9 százalékos tranzakciós illeték, addig az intézkedés valójában a bankokra rakodó terhek növelését jelenti. Szerintük a bankok költségeit az ügyfelek más díjakban fizetik majd meg, így azok is, akik egyáltalán nem használnak készpénzt, ezért inkább a tranzakciós illeték csökkentését tartanák szükségesnek.
Fotó: illusztráció/AI

