
Már saját fejlesztésekre is volt lehetőség
Megközelítőleg 8 milliárd Ft volt a Zalavíz Zrt. 2025. évi árbevétele, adózott eredménye pedig 315 millió Ft. A társaság néhány éve állami támogatást kap a működéséhez, ugyanis a rezsicsökkentetés miatt több mint egy évtizede befagyasztott lakossági díjak, egyáltalán nem fedezik a szolgáltatás tényleges költségeit. Energiahatékonysági beruházásaikat is azért valósították meg, hogy csökkentsék a gázért, az áramért fizetendő díjakat.
Kaptunk 3,1 milliárd központi támogatást, vagyis a hosszú kemény évek után végre valamennyi pénzt kaptunk
– mondja Arnhoffer András, a Zalavíz Zrt. elnök-vezérigazgatója.
Igaz, hogy nem tudták eltalálni tűpontosan, hogy mennyi kellene a működés kiegészítésére a befagyasztott díjak miatt. Így kb. 500 millió forint hiányzott, amit a működéshez hozzá kellett tennünk, de kollégáim nagyon ügyesek voltak és egyéb tevékenységek eredményéből megoldottuk. Ez azt jelenti, hogy a tavalyi év már valóban a karbantartások pótlásáról szólt, illetve megindulhattak a víziközmű-rekonstrukciók. Ebben külön kiemelném egyébként az önkormányzatokat, különösen Zalaegerszeg Megyei Jogú Várost, akik szintén rengeteg pénzt fordítanak a víziközművek megújítására.

Növekszik a lakosság vízfogyasztása
- Történt-e valamilyen változás a fogyasztás szerkezetében? Gondolok itt arra, hogy lakossági, intézményi fogyasztás a működési területen.
Igen. Egyértelmű trend, hogy az ipari fogyasztás csökken, illetve a lakossági emelkedik. Ami egyébként logikus, hiszen a vállalkozásoknál megemelték már a díjat a tavalyi év előtt. A lakossági továbbra is – most már több mint egy évtizede – ugyanannyiba kerül, és ez nem annyira a takarékosságra ösztönzi az embereket. Egyébként 4%-os növekedés volt ’25-ben ’24-hez képest a vízfogyasztás terén. Ez azt jelenti, hogy most már közel 6,5 millió köbméter víz fogyott.
A tavalyi munkavállalói létszámunk 330 fő. Úgy gondolom, hogy most a szakember ellátottságunk is megfelelő. Bár a béreket nem tudjuk a versenyhelyzetben lévő piaci cégekhez igazítani, de az egyéb juttatások terén elértük azt a célunkat, hogy a fluktuációt jelentősen tudtuk csökkenteni, illetve mivel tömegesen nyugdíjba vonulnak most már a szakembereink, viszonylag a pótlást is jól meg tudtuk oldani. Ez annak is köszönhető egyébként, hogy a szakembereinket most már lehetőleg mi magunk képezzük.
- Sikerült-e valamilyen saját fejlesztést saját erőből a cégnél 2025-ben megvalósítani, és lesz-e ilyen 2026-ban?
Természetesen a több mint egy évtizedes problémák után a működtető eszközöket meg kell újítani. Ezt tavalyelőtti évben, a tavalyi évben is és az idei évben is folytatjuk. 300-400 millió forintot költünk minden évben a működtető eszközök, tehát az autók, árokásó gépek, csatornamosók és egyéb laborműszerek megújítására. A tavalyi évben három naperőművet is saját erőből valósítottunk meg. Nagyon fontos, hogy most már az ivóvíz-szolgáltatás területén, ivóvíz termelésben, tisztításban, illetve a központi irodaház működésében, illetve a szennyvízátemelésben is egyre több napenergiát veszünk igénybe.
Geotermikus energia kutatása
- A cég rendszeresen részt vesz távlati fejlesztési tervezésekben, és többek között részese egy geotermikus energiafelhasználást célzó projektnek. Van-e valamilyen előrelépés?
Hogyne. A kutatás-fejlesztés legfontosabb része befejeződött. Idén júniusban Kanadában, a téma világkongresszusán a munkatársaim bemutatják a zalaegerszegi kutatás-fejlesztési eredményeinket. Egy olyan háromdimenziós modell készült Zalaegerszeg térségében, ami világszinten is bemutatásra érdemes. Úgy állunk, hogy az első kútpárnak a tervei elkészültek, engedély novemberre várható. Ez azt jelenti, hogy 2027-ben megfúrjuk az első két kutat.
Középpontban a vízbázisok
- A működési területükre évtizedek óta rálát. Mi lenne most a legfontosabb fejlesztési feladat? Ivóvízben, szennyvízben úgy általában? Nemcsak Zalaegerszegen, hanem ahol a Zalavíz Zrt. működik.
Talán a legfontosabb az a vízbázisok fejlesztése, a vízműkapacitások fejlesztése, természetesen a megújítás és a rekonstrukciók mellett. A nyári csúcsfogyasztásokat figyelembe véve, már évek óta több vízmű területén - ahogyan Zalaegerszegen is – pengeélen táncolunk. Több helyen nyáron vízkorlátozási intézkedéseket kell bevezetni. Egyértelmű, hogy a vízbázisokkal kell foglalkozni. Arról az oldalról is egyébként, hogy az embereket rá kell venni a víztakarékos megoldásokra, ugyanis végesek a vízbázisaink.
Fotók: Médiacentrum Zalaegerszeg
