
Közel 2 milliárd forint értékű kutatás-fejlesztési projekt indul Zalaegerszegen
Hétfő délután Budapesten, a Külgazdasági és Külügyminisztériumban egyeztetést tartott Paul Baldassari, a Flex globális elnöke, Jean-François Zoeller globális alelnök, Péter Ágota európai alelnök, Bajor László regionális HR-igazgató, Dr. Lukács Attila mérnökségi igazgató, valamint Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter, Vigh László országgyűlési képviselő, Balaicz Zoltán polgármester, Dr. Budai Gyula miniszteri biztos és Joó István, a Nemzeti Befektetési Ügynökség vezérigazgatója.
A tárgyalást sajtótájékoztató követte, ahol a felek stratégiai megállapodást írtak alá, és bejelentették, hogy Zalaegerszegen közel 2 milliárd forint értékű kutatás-fejlesztési projekt indul, amelyhez a magyar kormány 668 millió forint támogatást nyújt – közölte közösségi oldalán Balaicz Zoltán.
A Flex tovább bővíti kutatási és fejlesztési kapacitásait a zalai vármegyeszékhelyen. A most induló projekt a nagyfeszültségű gépjármű-elektronikai szerelvények élettartamának előrejelzésére szolgáló rendszer kifejlesztésére irányul. Ehhez fejlett modellezési és szimulációs technikákat kívánnak alkalmazni a termékek megbízhatóságának javítása és a járművek biztonságának növelése érdekében. A projekt részeként további kutatói, fejlesztői és mérnöki pozíciók jönnek létre.
A cég emellett szorosabb együttműködésre törekszik a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetemmel, valamint a Pannon Egyetemmel is. Céljuk, hogy a szakképzési és egyetemi együttműködések révén erősítsék a műszaki és duális oktatást, valamint növeljék a képzett szakemberek számát.
A vállalat elkötelezett amellett is, hogy erősítse a helyi beszállítók szerepét globális értékláncában, valamint egy intelligens gyártási rendszert hozzon létre, amelyben a robotikának is kiemelt szerepe lesz.
Eközben végéhez közeledik a ZalaZONE Járműipari Tesztpálya és a Rheinmetall-gyár mellett épülő Next Gen Mobility autóipari üzem kivitelezése is. A 35 milliárd forint értékű beruházás jelenleg Zala vármegye legnagyobb gazdaságfejlesztési projektje, amely 2010 új munkahelyet teremt, és amelyet várhatóan október folyamán adnak át.
Fotók: Balaicz Zoltán/Facebook