2024.05.10., péntek - Ármin, Pálma napja
facebook
Keresés
Elkezdődött a Kikelet utca felújítása

Elkezdődött a Kikelet utca felújítása

2024. április 22., 16:15

A beruházás részeként a Jánka-hegy felőli szakaszt egyirányúsítják, illetve új nyomvonalat is építenek. A fejlesztés a Kovács Károly Városépítő Program keretében, mintegy 122 millió forintból valósul meg.

Egyre többen költöznek a jánkahegyi városrészbe. Elsősorban ennek következménye, hogy a régi, szűk utak már nem tudják kiszolgálni a megnövekedett forgalmat. Balaicz Zoltán polgármester szerint a beruházás az itt lakók életét jelentősen megkönnyíti majd.

Fontosnak tartom, hogy az arányos városfejlesztés jegyében minden egyes városrészben legyenek fejlesztések. A Kikelet utcában egy olyan beruházás kezdődött el, ami jelentős földmunkával jár együtt. Érinti az összes közművet, a közvilágítást, és nagymértékű aszfaltozással is jár, így a térség egyik legnagyobb beruházása

- nyilatkozta portálunknak a városvezető.

Galbavy Zoltán, a térség önkormányzati képviselője hozzátette: az útszakasz rendbetétele már húsz éve tervben van, ám eddig nem volt rá forrás.

Örültünk a lehetőségnek, hogy a Kovács Károly Városépítő Program részeként megvalósulhat ez a fejlesztés. Öt méter széles út lesz a Bokréta utcától a Kikelet utcai csomópontig, illetve felfelé és lefelé is új aszfaltréteget kap az útburkolat, ami mellett egy másfél méter széles lépcsős járda lesz majd.

A munkálatok várhatóan a szeptemberi iskolakezdésre befejeződnek.

Szöveg: Soós Aliz

Fotók: Médiacentrum Zalaegerszeg

T8wBVwuWloQ
# Kapcsolódó galériák