
Bővítik az egyedülálló szülők szálláshelyeit a Fiatal Családok Otthonában
Módosította a képviselőtestület a Fiatal Családok Otthonáról szóló rendeletet. Az épületben található 64 lakás közül eddig csupán 19-et biztosítottak az egyedülálló szülők számára. A változtatásra a társadalmi és gazdasági környezet átalakulása miatt volt szükség.
A társasház mintegy huszonöt évvel ezelőtt, közel 200 millió forintos állami beruházásból épült. A projekt az ezredfordulót követően rendkívül sikeres volt. Az alacsony bérleti díj és kombinált megtakarítás több száz fiatalnak segített a saját otthonteremtésben. Az elmúlt időszak tapasztalatai azonban rámutattak, megnövekedett az igény egy újabb típusú modell bevezetésére.
Egyre kevesebben pályáztak házaspárok és bejegyzett élettársak, ezért át kellett gondolnunk, hogy tudnánk hasznosítani a jövőben és az igényekhez igazítani a szálláshasználatot. Már tavaly végrehajtottunk egy módosítást, akkor 9 lakást kiemeltünk a 64 lakásból és azokat meghirdettük egyedülálló pályakezdők és gyermeküket egyedül nevelő szülők számára. Ezt követően még további tíz lakást kiemeltünk erre a célra, ami nyár közepén elkelt
– összegezte a változtatás indokoltságát Tolvaj Márta önkormányzati főtanácsadó.
A meghirdetett helyekre legutóbb 31, a gyermekét egyedül nevelő szülő jelentkezett. A testület ezért úgy döntött, még több otthont biztosít számukra. Jellemzően három havonta üresednek meg a lakások, melyekre szeptemberben is lehet pályázni.
Szeptember 23-ig lehet pályázatot benyújtani egy szálláshelyre, ami kötelező megtakarítással kombinált szálláshely. Ennek feltétele, hogy zalaegerszegi lakóhellyel vagy munkahellyel rendelkező egyedülálló, házastársi vagy élettársi kapcsolatban álló párok legyenek, akik vállalják, hogy lakáscélú megtakarítást tesznek félre. A másik lehetőség, ahol három szálláshelyre lehet pályázni, az egyedülálló szülők részére biztosít pályázati lehetőséget, itt 45 év a korhatár
– mondta el portálunknak dr. Babos István, a Szociális és Igazgatási Osztály osztályvezetője.
Az érdeklődőket a Polgármesteri Hivatal Ady utcai épületében várják, ahol – ügyfélfogadási időben – segítséget nyújtanak az adatlapok kitöltésében és a szükséges igazolások beszerzésében.
Fotók: Médiacentrum Zalaegerszeg