
ZegInfo a legfontosabb közgyűlési döntésekről
24 napirendi pontot tárgyalt szeptemberi ülésén a város közgyűlése. A képviselők többek között elfogadták a költségvetés féléves beszámolóját és tárgyaltak a harmadik negyedéves módosításról. Döntöttek továbbá a Fiatal Családok Otthonáról szóló rendelet, valamint a Gördülő Fejlesztési Terv módosításáról és bérleti szerződésekről.
Továbbra is stabil és kiegyensúlyozott az önkormányzat gazdálkodása. A tervezett bevételek és az állami hozzájárulások is közel 50 százalékban teljesültek. Jó hír, hogy a helyi iparűzési adóbevétel 6 százalékkal magasabb a tavalyi féléves adatnál. A részletekről Balaicz Zoltán polgármester tájékoztatta az újságírókat.
Minden negyedévben felülvizsgáljuk az adott költségvetési helyzetet, megnézzük, milyen állami pályázatokat nyertünk, milyen Európai Uniós források érkeznek, változnak-e az állami hozzájárulások, vagy éppen támogatások. Ezeket átvezetjük, most a jelenlegi módosításban 3 milliárd forinttal tudtuk emelni a város költségvetésének főösszegét, amely elérte a 49 milliárd forintot.
2000-ben azzal a céllal nyitotta meg kapuit a Fiatal Családok Otthona, hogy segítse a gyermekvállalás előtt álló párokat. Az épületben található 64 lakás közül eddig csupán 19-et különítettek el az egyedülálló szülők számára. Az elmúlt időszak tapasztalatai azt mutatják, hogy sokkal nagyobb az igény az ilyen típusú lakásmodellre. Legutóbb 31, a gyermekét egyedül nevelő édesanya, vagy édesapa pályázott a meghirdetett helyekre.
Érzékelni és tolerálnunk kell azt, hogy egyre több olyan gyermekét egyedül nevelő édesanya vagy édesapa van, akinek szüksége van a segítségre. Éppen ezért a közgyűlés úgy módosította a Fiatal Családok Otthonáról szóló rendeletet, hogy meghagyta a lehetőséget arra, hogy jelentkező esetén fiatal pároknak segítünk, de jóval nagyobb arányban biztosítunk lakáskeretet az egyedülálló szülőknek is.
Az Alsóerdei Sport- és Élménypark építésekor megújult a városi vendégház is. 2021-től a szomszédos ingatlant – amely korábban a megye tulajdona volt – az önkormányzat térítésmentesen használhatta. A testületnek most lehetősége nyílt arra, hogy az épület ingyenesen a település tulajdonába kerüljön. Így a két korszerű és modern létesítmény tovább szolgálja majd Zalaegerszeg turisztikai céljait. A közgyűlés csatlakozott a 2026-os Bursa Hungarica felsőoktatási szociális ösztöndíjrendszerhez, amellyel a rászoruló egyetemisták átlagosan havi 25 ezer forint támogatáshoz juthatnak.
Fotók: Médiacentrum Zalaegerszeg