Javában zajlik az agancshullás

A magyar erdőkben a február és a március nemcsak a kikeletről szól, hanem egy különleges biológiai folyamatról is: a szarvasfélék ilyenkor válnak meg fejdíszüktől, hogy helyet adjanak az újnak - írja az Időkép.

Az agancshullást hormonális változások irányítják. Ahogy a nappalok hosszabbodnak, a bikák tesztoszteronszintje lecsökken, ami az agancstő és az agancs közötti csontszövet felszívódásához vezet. A több kilogrammos súly végül a saját súlyánál fogva, vagy egy ághoz érve egyszerűen leválik.

A gímszarvasok esetében a folyamat csúcsa a február és a március közötti időszakra tehető. Általában az érett, erős bikák kezdik a sort, a fiatal „deli” legények pedig gyakran áprilisig is viselik a tavalyi agancsukat.

Velük ellentétben az őzbakok már késő ősszel (október-november) elhullatják agancsukat, így ilyenkor ők már az új, bársonyos barkával borított fejdíszüket növesztik. A dámszarvasok viszont ráérősebbek, ők jellemzően április-május folyamán dobják el a fejdíszüket.

Bár a lehullott agancs látványa lenyűgöző, az „agancsozás” komoly veszélyeket rejt a vadállományra nézve. A tél végére a szarvasok energiatartalékai a minimumra csökkennek. Ha az illegális gyűjtők vagy kutyás kirándulók megzavarják a rudlikat, a menekülés okozta stressz és energiaveszteség miatt az állatok végkimerülésben elpusztulhatnak, vagy a kerítéseken áttörve súlyos vadkárt okozhatnak.

Sokan nem tudják, de az elhullajtott agancs a helyi vadásztársaság tulajdona.

Éppen ezért, aki engedély nélkül gyűjti össze és viszi haza, az jogilag lopást követ el. Ha valaki kutyával vagy szervezetten hajtja meg a vadat az agancsért, az már orvvadászatnak minősülhet.

Az erdő ilyenkor a megújulásra készülődik. Figyeljük a folyamatot távolról, hagyva, hogy a természet zavartalanul végezze a munkáját.

Fotó: Időkép/ Nagy Márk