
Útfelújítás – Rekonstrukciós munkák az Ebergényi úton
Megkezdődött az Ebergényi út csaknem 400 méteres szakaszának felújítása. A költségeket a Kovács Károly Városépítő Program biztosítja. A részletekről a helyszínen tájékoztatták az újságírókat.
Az útépítést megelőző közműrekonstrukciók 2022-ben indultak. Az E.ON beruházásában mintegy 900 méteren korszerűsítették a középnyomású gázvezetéket. Ezt követően kiváltották az ivóvízvezetéket és kicserélték a szennyvízcsatornát. A most induló beruházás egyik legfontosabb célja a közlekedési feltételek javítása.
A Kovács Károly Városépítő Program keretében új szegélyeket helyez el a kivitelező. Ami nagyon fontos, a Platán sortól végig, 370 folyóméter hosszúságban a Karácsonyi Sándor utcáig megújul valamennyi szegély, ami rossz állapotban volt. Természetesen újra lesz aszfaltozva ez az utcaszakasz, és azokon a helyeken, ahol süllyedések voltak, megsüllyedt az aszfaltburkolat, ott a pályaszerkezet cserével is dolgozunk most a projekt keretében
– mondta Bali Zoltán, Zalaegerszeg alpolgármestere.
A zalai vármegyeszékhelyen az arányos városfejlesztés jegyében folytatják a közterületek rendbetételét. A településrészen gyakran jelezték, hogy az úttest állapota jelentősen leromlott.
Most jutottunk el oda, hogy az első szakasznak az aszfaltozása és szegélyezése is megvalósul a Platán sortól egészen a Karácsony Sándor utcáig. Domján István önkormányzati képviselő kifejezetten kérte a városvezetéstől, a közgyűléstől, hogy ez valóban csak az első ütem, első szakasz legyen. A következő időszakban majd – attól függően, hogy a lakóházépítések kivitelezése hogyan halad – a további utcaszakaszokon mindenképpen lesz majd második harmadik negyedik ütem is
– hangsúlyozta Balaicz Zoltán, Zalaegerszeg polgármestere.
Szeretnénk ezt majd tovább folytatni, ugyanis vannak olyan területek, szakaszok, ahol ez nagyon indokolt lenne. Ezen a szakaszon a közműcserék miatt volt fontos, hogy ezt a szakaszt befejezzük, és ezt követően jönnek majd a többi munkálatok
– fűzte hozzá Domján István önkormányzati képviselő.
A városvezetők és a kivitelezők a lakosság türelmét kérik. Amennyiben az időjárás engedi, az első ütem munkálatait a közeljövőben befejezik.
Fotók: Médiacentrum Zalaegerszeg