
Gyorsabb és biztonságosabb eljárás a szívritmuszavar kezelésében
A műtétet ezúttal is teljes altatásban végezték a szakemberek. Az új módszert elsőként olyan betegeken alkalmazták, akiknél – a korábbi beavatkozás ellenére – kiújult a pitvarfibrilláció.
A korábbi eljárások úgynevezett termális energián alapultak, tehát égetéses, vagy fagyasztásos technológián, ez pedig nagyfeszűltségű mezőt hoz létre nagyon rövid ideig, és ezzel tulajdonképpen gyorsabb és sok szempontból biztonságosabb is a beavatkozás
– tájékoztatta a Zalaegerszegi Médiacentrumot Dr. Riba Ádám, a pacemaker és elektrofiziológiai laboratórium vezetője.
További előnye az újításnak, hogy a kezelésen átesetteknél kisebb eséllyel tér vissza a szabálytalan szívverés egy éven belül – fűzte hozzá Dr. Lupkovics Géza osztályvezető főorvos.
A pitvarfibrilláció a leggyakoribb szívritmuszavar. Azt lehet erről tudni, hogy a hatvanas korosztály legalább 10 százalékának van ilyen szívritmuszavara. A 70-es éveikben lévő embereknek már 20 százalékának, és 80 év felett már az emberek 30 százalékának szívritmuszavara van. A szívritmuszavar azért veszélyes, mert a stroke-nak az egyik alapját képezi, hogy a szív össze-vissza lebeg, vagy remeg. Vérrőg keletkezik a szív üregeiben, ami ha elmegy az agyba, katasztrofális storke-okat tud okozni.
A Gottsegen Országos Kardiológiai Intézet mellett a modern katéterrel kizárólag Zalaegerszegen dolgoznak.
Kardiológiai osztályunk, ami egy húzóerő a szakmában, ennek az osztálynak a sikeressége, elismertsége azon múlik, hogy milyen jelentős innovációval tud rendelkezni. Nagyon sokszor előfordult az, hogy az egyetemi klinikák után, sőt volt olyan is, hogy az egyetemi klinikát megelőzve a Zala Vármegyei Szent Rafael Kórházban volt olyan eljárás bemutatva, ami az országban az elsők között történik. Ez a mai nap is ilyen
– hangsúlyozta Dr. Gasztonyi Beáta főigazgató.
Az egyedülálló beavatkozást eddig három betegnél végezték el a pacemaker és elektrofiziológiai laboratóriumban. Az új eljárásokra a jövőben is nyitott az intézmény.
Fotók: Médiacentrum Zalaegerszeg