
Tüske Bence történelmi aranya a MEFOB-on
A férfi hallgatói kategóriában 47 induló állt tábla elé. A zalaegerszegi színeket Tüske Bence és Kovács Máté képviselte, akiket már a csoportkörben össze is sorsoltak. Kettejük párharcát Tüske Bence nyerte 3–2-re, ugyanakkor mindketten sikerrel vették az első akadályt: Bence négy győzelemmel és egy vereséggel, míg Kovács Máté három győzelemmel és két vereséggel jutott tovább az egyenes kieséses szakaszba.
A legjobb 32 között Kovács Máté jól kezdett, ám ellenfele fordítani tudott, így 3–1-es vereséggel búcsúzott. Tüske Bence ellenfele nem állt ki, így játék nélkül lépett a legjobb 16 közé, ahol már magabiztos játékkal, 3–1-re nyert a Budapesti Gazdasági Egyetem hallgatója ellen. A negyeddöntőben 3–0-s győzelemmel jutott tovább, majd az elődöntőben a tavalyi bronzérmes Ács Gergelyt is legyőzte 3–1-re.
A döntőben a házigazda intézmény versenyzője, Imre Dániel várt rá. A finálé elején a MATE hallgatója került előnybe, és már 3–1-re vezetett a négy nyert legig tartó párharcban. Tüske Bence azonban fordítani tudott: pontos dobásokkal, stabil játékkal sorozatban három leget nyert meg, így 4–3-as sikerrel megszerezte az aranyérmet.
Ezzel Tüske Bence történelmi eredményt ért el, hiszen ő lett a Pannon Egyetem Zalaegerszeg első MEFOB-bajnoka darts sportágban.
A dolgozói kategóriában Bella Dániel képviselte az egyetemet és a Zalai Egyetemi Sportegyesületet. Az erős mezőnyben ezúttal nem sikerült győzelmet szereznie, így az ötödik helyen zárt.
Fotó: Zalai Egyetemi Sportegyesület