
Égi csodák – Részleges napfogyatkozás és éjszakai csillagles
A szervezők sok érdeklődőre számítanak. Bencét hároméves kora óta érdekli a csillagászat, így a különleges látványt sem hagyja ki.
A holnapi nap egy fontos esemény. Szerettem volna kijutni Spanyolországba, hogy onnan nézzem meg, de sajnos nem jött össze, úgyhogy nekem is be kell érnem a 70 százalékos fedettséggel
- mondta Holdampf Bence.
Magyarországon huszonhét évvel ezelőtt, szinte napra pontosan, 1999. augusztus 11-én teljes napfogyatkozás volt. Akkor a Vega Csillagászati Egyesület a déli órákban, a sportcsarnok előtti téren várta a ritka jelenséget, amikor a Hold teljes árnyéka a Föld felszínére vetült. Idén más helyszínt választottak.
A napfogyatkozás előtt már hat órától várjuk az érdeklődőket, ugyanis távcsövekkel napbemutatót tartunk. Ezután megvárjuk, amíg a Hold korongja eléri a Nap korongját. Ez egy látszólagos optikai jelenség, amely fél nyolc előtt kezdődik, és onnantól folyamatosan követjük a Napot egészen a lenyugvásáig. Ezért települtünk a városnak erre a keleti részére, hogy a nyugati dombok minél kevésbé takarják el a naplementét
- emelte ki Bánfalvi Péter, a Vega Csillagászati Egyesület alelnöke.
Sötétedés után a távcsöveket a különböző csillaghalmazok irányába fordítják, és várják a meteorok felvillanását.
A meteorzáporról pedig azt kell tudni, hogy egy több száz évvel ezelőtt a Föld, illetve a Nap közelében járt üstökös pormaradványáról van szó. A részecskék nem nagyobbak egy mákszemnél vagy csak alig nagyobbak annál. Óriási sebességgel, másodpercenként akár 60 kilométerrel érik el a Föld felső légkörét, és ez okozza azt a fényjelenséget, amely szép látványt nyújt
- fűzte hozzá Bánfalvi Péter.
A szakemberek óvatosságra intenek. A Napba csak megfelelő, speciálisan erre a célra készült szemüveggel szabad belenézni. Védőeszköz nélkül ugyanis a közvetlen megfigyelés súlyos, akár maradandó szemkárosodást okozhat.
Fotók: Médiacentrum Zalaegerszeg


Nem elég egy napszemüveg a szerdai részleges napfogyatkozás biztonságos megfigyeléséhez, speciális napmegfigyelő szűrőre van szükség. Azonban az ilyen szemüvegek már több hazai üzletben is hiánycikknek számítanak.