
2025. november 05., 09:23 - 0. x 00., 00:00
Felkészülési úszóverseny sok-sok arannyal
Nemcsak az ősz aranylott Sopronban az elmúlt hétvégén: október 24–26. között rendezték meg a Csík Ferenc-emlékversenyt, az évente esedékes felkészülési úszóversenyt, amelyre ezúttal is számos hazai klub, valamint osztrák és szlovák úszók látogattak el. Természetesen a Zalaco–Zalaegerszegi Úszó Klub Egyesület versenyzői sem hiányozhattak a mezőnyből – és ezúttal is ragyogtak azok az érmek a sportolók nyakában.
A rövidpályás országos bajnokságra való felkészülés jegyében 25 méteres, tízpályás medencében rendezték a viadalt a soproni Lővér Uszodában. Zalaegerszegről ezúttal a „nagyok”, vagyis a 2008-ban vagy korábban született versenyzők indultak Horváth Csaba vezetőedző irányításával.
- A legidősebbek között Aouich Meryem remekelt: 1500 méter gyorsúszásban elért időeredményével aranyérmet szerzett. Balogh Adél a rövidebb számokban indult, és minden távon döntőbe jutott: 100 m gyorson és 200 m vegyesen 6., 200 m mellen 7., míg 200 m gyorson a 8. helyen végzett.
- Scheffer Eszter szintén kiváló formát mutatott: 100 m háton az első helyen jutott döntőbe, ahol végül ezüstérmes lett, akárcsak 200 m pillangón, ahol ráadásul másfél másodpercet is javított korábbi idején. Emellett 50 m háton és 200 m vegyesen bronzérmet szerzett, 100 m vegyesen pedig 7. helyen zárt.
- A 2009–2010-es születésűek között Koltai Vanda is kitett magáért: 100 m pillangón aranyérmes lett, közel két másodpercet javítva az előfutamhoz képest. 200 m vegyesen bronzérmet szerzett, míg 50 m pillangón 5., 100 m vegyesen 6., 200 m gyorson 8. helyen végzett – minden számában jobb időt úszva, mint az előfutamban.
A 2011–2012-es korosztályban három zalai úszó is eredményesen szerepelt:
- Balog Áron: 1500 m gyorson 5., 800 m gyorson 8. hely.
- Hamusics Cecília: 1500 m gyorson bronzérem, 800 m gyorson 4. hely.
- Sándor Sarolta: 1500 és 800 m gyorson is aranyérmet nyert, míg 200 m gyorson döntőbe jutva 8. lett.
A fiatalabbak között ismét remekeltek a Besenczi testvérek.
- A 2013–2014-es korosztályban Besenczi Hella gyakorlatilag mindent megnyert, amiben elindult: 200 m pillangó, 200 m vegyes, 400 m vegyes, 200 m gyors és 1500 m gyors számokban egyaránt aranyérmet szerzett, ráadásul új korosztályos (11 éves) évjárati csúcsot is beállított. 100 m vegyesen pedig 6. helyen zárt.
- A 2017-es és fiatalabb korosztályban versenyző Besenczi Liána sem maradt el nővére mögött: 50 és 100 m háton, valamint 100 és 200 m gyorson is a dobogó legfelső fokára állhatott.
Horváth Csaba vezetőedző elégedetten értékelt:
A nyári szünet után a versenyzők újra felvették a ritmust, és egyre jobb formába lendülnek. Ezek az eredmények biztató előjelek a rövidpályás országos bajnokság előtt.
Fotó: Zalaco-ZÚK
