
Cikluszáró verseny egerszegi érmekkel
A megyeszékhelyi úszók valamennyi korosztályban képviseltették magukat. A nyílt, „A” korcsoportban Nagy Napsugár és Scheffer Eszter arany- és ezüstérmeket hozott haza, míg a legfiatalabbak között Besenczi Liána és Petánovics Petra több dobogós helyezéssel örvendeztette meg az egerszegi szurkolókat.
A köztes korosztályokban is születtek figyelemre méltó eredmények: a „gyermek korosztályban” Hamusics Cecília, Sándor Sarolta és Ganapini Alessio állhatott dobogóra. A „cápa-korosztályban” Horváth Fanni ezüstérmet szerzett, míg a „delfineknél” Polgár Helga, Géczi Donát és Matias Tristan egy-egy érmes helyezést ünnepelhetett.
Horváth Tamás, az utánpótlásprogram vezetője kiemelte: a dobogós helyezések mellett különösen értékesek a 4–8. helyezések is, hiszen több új név is felkerült az eredménylistára. Véleménye szerint ez egyértelműen jelzi, hogy az új uszoda megnyitása, valamint a Covid-járvány miatti kiesés után ismét telítődnek a korosztályok. A pozitív tendencia részben a Nemzeti Úszó Programból érkező tehetségeknek, részben pedig a klub által szervezett úszótanfolyamok sikerének köszönhető.
Fotó: Zalaco-ZÚK
