
Bronzérem, Európa-bajnoki részvétel és közösségépítés – sikeres tanévet zárt a ZESE
A rendezvényen elsőként Németh Gábor, a Zalaegerszegi Egyetemisták Egyesületének elnöke köszöntötte a résztvevőket. Beszédében kiemelte, hogy a sportegyesület létrehozásának egyik legfontosabb célja az egyetemi közösség erősítése volt, amely az elmúlt évek során maradéktalanul megvalósult.
Egyre több hallgató kapcsolódik be az egyesület munkájába, egyre több sportág jelenik meg a programkínálatban, és a ZESE mára a zalaegerszegi sportélet meghatározó szereplőjévé vált
– fogalmazott.
Az évértékelőt Bella Dániel, a ZESE elnöke tartotta. Beszámolójában hangsúlyozta, hogy az egyesület a tanév során számos sportolási lehetőséget biztosított a hallgatók számára, miközben tovább erősítette közösségépítő szerepét.
A Zalaegerszeg Városi Kispályás Labdarúgó Bajnokságban két egyetemi csapat is pályára lépett, amelyek a negyedik és a hatodik helyen végeztek. Az elnök szerint azonban a helyezéseknél is fontosabb, hogy egy összetartó közösség alakult ki a csapatok körül.
A tanév egyik legnagyobb sikere a csörgőlabda szakág első idényéhez kötődik. A ZESE története során először indított csapatot a Magyar Csörgőlabda Bajnokságban, ahol az együttes újoncként rögtön bronzérmet szerzett az első osztályban. A zalaegerszegi campus emellett első alkalommal kapcsolódott be a Parasport MEFOB versenyeibe is, ahol csörgőlabdában negyedik, ülőröplabdában pedig ötödik helyezést értek el a hallgatók.
A házibajnokságok szintén népszerűek voltak a tanév során. A darts, a mölkky, a cornhole és az asztalitenisz rendszeres sportolási lehetőséget biztosított az egyetemisták számára.
Különösen eredményes évet zárt a mölkky közösség. A februári Fedettpályás Mölkky Magyar Kupán szerzett ezüstérem Európa-bajnoki indulást ért, a prágai kontinensviadalon pedig a zalaegerszegi csapat a 82. helyen végzett a közel száz résztvevő között.
A sportélet fontos eseményei közé tartoztak a Zalaegerszegi Egyetemi Napok keretében megrendezett kispályás labdarúgó- és dartskupák, valamint a különböző bemutató sportprogramok. A ZESE és a hallgatói sportszervező csapat közös munkájának köszönhetően a rendezvényeken közel 150-en vettek részt, ami a ZEN programjai közül a legmagasabb részvételi aránynak számított.
A tanév során a hallgatók többek között a teke, a bowling, a sportlövészet, a csörgőlabda, a tollaslabda és az ülőröplabda sportágakat is kipróbálhatták.
Az évértékelőket követően átadták a tanév legjobbjainak járó elismeréseket.
A rendezvény végén Bella Dániel köszönetet mondott a Zalaegerszegi Egyetemisták Egyesületének, amely jelentős támogatást nyújtott a sporthét programjainak megvalósításához és a sporteszközök beszerzéséhez.
Az évzáró sportbankett a Zalaegerszegi Egyetemisták Egyesülete által elnyert Városi Civil Alap támogatásával valósult meg, majd kötetlen beszélgetéssel és közös vacsorával zárult.
Díjazottak:
- Kálmán Bálint (Európa-bajnok, MEFOB 5. helyezett, Csapat EB 2. helyezett)
- Kovács Máté (Mölkky Magyar Kupa 2. helyezett, Csörgőlabda MEFOB 4. helyezett, Ülőröplabda MEFOB 5. helyezett, Csörgőlabda NB I 3. helyezett, Kispályás labdarúgó csapat 6. helyezett, Darts MEFOB legjobb 32, Floor Curling MEFS Kupa 5. helyezett, Mölkky Európa-bajnokság 82. helyezett)
- Tüske Bence (Darts MEFOB 1. helyezett, Kispályás labdarúgó csapat 6. helyezett, Floor Curling MEFS Kupa 5. helyezett)
- Tóth Barnabás Zoltán (Floor Curling MEFS Kupa 5. helyezett, Ülőröplabda MEFOB 5. helyezett, Kispályás labdarúgó csapat 4. helyezett)
- Szabó Mátyás (Zalai Egyetemi SE–PE ZEK házi gólkirály)
- Kelemen Attila (Pannon Egyetem ZEK házi gólkirálya)
- Tüske Bence (Házibajnokságok bajnoka, Darts háziversenyek bajnoka)
- Hallgatói sportszervező csapat: Kovács Máté, Rigó Ádám, Tóth Barnabás Zoltán, Tüske Bence
- Katona Tibor (a rendezvényekről készített folyamatos tudósításaiért)
- Jóna István (szervezői és kommunikációs tevékenységéért, valamint a Mölkky Magyar Kupán elért második helyezésért és Európa-bajnoki részvételéért)
Fotók: Jóna István