
Vásár a Dísz téren – Zalaegerszegre érkezik a Mi Hazánk rendezvénye
A kezdeményezés célja, hogy az emberek közvetlenül találkozhassanak a termelőkkel, kézművesekkel és népi iparművészekkel. A politikusok szerint mindez hozzájárulhat ahhoz, hogy minőségi étel kerüljön a magyar családok asztalára.
A Hazai Vásár életre hívásával mi ezt a lehetőséget biztosítjuk, hiszen a Mi Hazánk Mozgalom nem csak beszél a programokról, hogy mit, és hogyan szeretne, hanem meg is mutatja azt példával, példákkal; hogyan, és miként képzeljük el Magyarország jövőjét. Azt szeretnénk, hogy történelmi fordulatot teremtve, ismét önellátóvá tegyük Magyarországot. Tehát a legfontosabb cél az, helyben erősödjön a gazdaság, egymástól tudjunk vásárolni, egészségesebbnél egészségesebb termékeket, és szebbnél szebb népi iparművész csodákat
- hangsúlyozta Szabadi István, a Mi Hazánk Mozgalom pártigazgatója.
A programra mintegy nyolcvan kiállító regisztrált - köztük kézművesek, népi iparművészek és őstermelők. A színpadon történelmi témájú előadások, valamint zenés, táncos produkciók váltják egymást.
Nagyszabású rendezvényt szeretnénk létrehozni most március 22-én, vasárnap. Nagyon sok programot szerveztünk gyerekeknek, felnőtteknek egyaránt. Lesznek népdalénekesek, de különböző előadások, úgyhogy várunk mindenkit szeretettel a vásárunkra. És tényleg itt lesz ez a nyolcvan kiállító, a kézművesek és a termelők
- erről már Farkas Attila, a Mi Hazánk Mozgalom országgyűlési képviselőjelöltje beszélt.
A színes vasárnapi programsorozatot a Szomorú Péntek Együttes koncertje zárja.
Fotók: Médiacentrum Zalaegerszeg