
Ez lett az Év Fagylaltja
Idén is megválasztották az Év Fagylaltját. A Magyar Cukrász Ipartestület által megrendezett fagylaltverseny célja már hosszú évek óta a hagyományos kiváló minőségű kézműves fagylalt népszerűsítése.
A hagyományos és „Mentes” versenykategóriák mellett idén a vendéglátó, Hajdúszoboszló tiszteletére és a hajdúszoboszlói gyógyvíz feltárásának 100. évfordulója alkalmából egy új kategóriát hirdettek meg, „Pávai kedvence” néven. „A hévizek atyjaként” elhíresült Dr. Pávai Vajna Ferenc geológus egyik kedvenc süteménye az almás pite volt, így ebbe a kategóriába az almából készült fagylaltokkal és almás pite fagylaltokkal lehetett nevezni.
Az Év Fagylaltja versenyre idén 5 kategóriában rekordszámú, összesen 100 fagylalt nevezése érkezett, és a korábbi évek díjnyertes magyar fagylalt remekeivel együtt több mint 130-féle fagylalt volt kóstolható a május 24-i rendezvény alatt – számolt be a cukraszat.net.
A fagylaltokat kiváló cukrászmesterekből álló Szakmai zsűri, Közönségzsűri és a Szakmai Szervezetek zsűrije is értékelte. A szakemberek szerint a versenyzők kreativitása ismét határtalan volt. A kézműves kategóriákban a hagyományos ízek mellett egészen újszerű ízkombinációkat lehetett kóstolni – a narancsos-karamelles barnavaj fagylalttól, a fűszeres masala teafagylalton keresztül a malátás pekándió fagylaltig.
A rendkívül erős mezőnyben a következő eredmények születtek:
„A” kategória: cukrászdák, kézműves fagylaltozók versenye
Ebbe a kategóriába olyan kézműves fagylaltokkal lehetett nevezni, ami természetes alap- és járulékos anyagokkal, tejes fagylaltok esetében főzött alappal, és kizárólag saját készítésű öntetekkel, díszítésekkel, a hagyományos technológiai sorrendet betartva készülnek.
• Aranyérmes és egyben az ÉV FAGYLALTJA vándorkupa győztese:
• Ezüstérem: CAMELIA – Gyuris László, Virág Cukrászda, Szeged
• Bronzérem: BRÜSZKE – Szabó Zsombor Gábor, Mignon Cukrászda, Debrecen
„M”- Mentes kategória: cukrászdák, kézműves fagylaltozók versenye (Hozzáadott cukor, glutén, laktóz és tejfehérje mentes fagylalt kategória)
• Aranyérem: SÓS PISZTÁCIA SORBET FEKETERIBIZLIS ÁFONYÁVAL
Böröczky-Asztalos Ágnes, Margaréta Fagyizó, Balatonszemes
• Ezüstérem: BOGYÓS JAZZ – Wilheim Dávid, DaCrema Fagyizó, Nagykanizsa
• Bronzérem: RIO – Kovács Roland, Krém Cukrászda, Székesfehérvár
„Pávai kedvence” kategória:
Ebben a kategóriában a cukrászdák, fagylaltozók, illetve alapanyaggyártók, forgalmazók is indulhattak olyan fagylaltokkal, amelyek természetes alap és járulékos anyagokkal, természetes stabilizátorokkal készültek és a jellegzetes alapanyaga az alma.
• Aranyérem: TÜNDÉRPITE - Márton Sándor, Bagaméri Fagylaltozó, Balatonfüred
• Ezüstérem: SZÁZÉVES ALMA – Vadócz Jenő, Promenád Kávéház, Balatongyörök
• Bronzérem: MESE ALMÁS – Koncz Andrea, Sissi Fagylaltozó, Gödöllő
„C” kategória: alapanyaggyártók, forgalmazók versenye
• Aranyérem: KEKSZ ON THE BEACH – m-GEL Hungary Kft., Budapest
• Ezüstérem: TRIPLAMOGYORÓS PALACSINTA VÖRÖSÁFONYÁVAL
Szabados Norbert, König-Units Kft., Üllő
• Bronzérem: ÁFONYÁS CLAFOUTIS (TEJPITE) - Szabados Norbert, König-Units Kft., Üllő
„C/M-Mentes” kategória: alapanyaggyártók, forgalmazók versenye (Hozzáadott cukor, glutén, laktóz és tejfehérje mentes fagylalt kategória)
• Aranyérem: NYÁRI DALLAM - Benkő Péter, Ireks-Stamag Kft., Komárorm
• Ezüstérem: DETOX SMOOTHIE – Rétfalvi Attila, Master Martini Hungary Kft., Budapest
• Bronzérem: PISZTÁCIA PESTO MALDON SÓPEHELLYEL - Rétfalvi Attila, Master Martini Hungary Kft., Budapest
Különdíjak:
• Közönségdíj: PISZTÁCIA KANDÍROZOTT CITRUSOKKAL – Marsa Éva Heléna, Vanília&Gelarto, Nagykőrös
• Szakmai szervezetek különdíja: BALATONI MÁMOROS CSOKOLÁDÉ – Bergmann Nándor, a Kis Bergmann Cukrászda, Balatonfüred
• Hajdúszoboszló Centenárium 2025. Különdíj: TÜNDÉRPITE - Márton Sándor, Bagaméri Fagylaltozó, Balatonfüred
• Első Magyar Fehérasztal Lovagrend Különdíja: CAMELIA - Gyuris László, Virág Cukrászda, Szeged
• Kézműves Fagylalt Nívódíj: Márton Sándor, Bagaméri Fagylaltozó, Balatonfüred
Fotó: Magyar Cukrász Ipartestület