2026.06.13., szombat - Antal, Anett napja
facebook
Keresés
Több mint 30 ezer néző – Évadzáró a Griffben
2026. június 13., 08:30 - 0. x 00., 00:00

Több mint 30 ezer néző – Évadzáró a Griffben

2026. június 13., 08:30
Hat új előadással várta a gyerekeket a 2025/2026-os évadban a Griff Bábszínház. Az elmúlt hónapok eredményeiről és sikereiről társulati ülésen számoltak be.

Mintegy 30 ezer nézőt fogadtak 260 előadáson a művészek. Ezek között voltak tanító jellegű darabok, társadalmi problémákra reflektáló művek és klasszikus mesék felújított változatban. Ezek mellett lehetőséget kaptak arra is, hogy saját közönségükön kívül fesztiválokon, biennálékon is bemutatkozzanak.

Azt gondolom, hogy nagyon fontos, hogy ne csak a saját közönségünk előtt mutassuk meg magunkat, hanem meghívásoknak eleget téve, elvigyük a munkásságunkat más városokba is. Nagyon lényegesek a különböző fesztiválok, amikből volt bőven az idén és még lesz is, és elmondhatom, hogy igen szép eredményekkel térhettünk haza mindegyikről

– fogalmazott Szűcs István igazgató.

A bábelőadások, azon túl, hogy szórakoztatják a legkisebbeket is, egyfajta hidat képeznek a gyermeki lét és a művészet között. Ez pedig alapot adhat ahhoz, hogy később maguk is színházlátogató közönséggé váljanak. Ezt Balaicz Zoltán polgármester emelte ki köszöntőjében.

Miután a Ruszt Józsefhez kötődő hagyományok alapján Hevesi Sándor Színháznak mindig is volt egy beavató-színház jellege, ezért igyekeztünk, már a gyermekek, az iskolások és az óvodások szintjére levinni a színháznak a szeretetét. A bábszínház egy olyan küldetést hajt végre, ami egyszerre neveli is a leendő színházlátogatókat, de ugyanakkor már gyermekkorban olyan színházi élményekkel ajándékozza meg őket, amelyekkel – reméljük –, hogy hozzájárulunk ahhoz, hogy a gyermeki fejlődésük az oktatási-nevelési szempontok és azoknak a kiegészítése valóban jó irányba tereljék őket.

Az összejövetel végén adták át a társulat saját díjait. Jutalmazták többek között a legtöbbet színpadra álló művészt, a legnagyobb benyomást keltő kollégát, de a leggyorsabban beilleszkedő munkatársat is. A nyár során a fesztivállátogatások mellett a színészek már a következő évad hét előadásán dolgoznak.

Fotók: Médiacentrum Zalaegerszeg

4kxhQfdQonc
# Kapcsolódó galériák