Marék Veronika életművéből nyílt kiállítás Zalaegerszegen
A kiállítás vendégeit a Gyöngyöző zenekar meglepetéskoncertjével fogadták. Ezt követően Tóth Renáta könyvtárigazgató köszöntötte az óvodásokat és kísérőiket. A Móra Könyvkiadó Marék Veronika 80. születésnapja alkalmából indította útjára a vándorkiállítást, ami 2018 óta járja az országot. Mától a zalaegerszegiek is megismerhetik a gyermekkönyvszerző és illusztrátor gazdag életművét.
A kiállítás célja az olvasásnépszerűsítés: hogy azt az örökséget, amit Marék Veronika elénk tár és mind a mai napig közvetít, át tudjuk adni a következő generációnak, megőrizve ezeknek a meséknek és történeteknek az egyediségét, különlegességét
– nyilatkozta portálunknak Tóth Renáta, a Deák Ferenc Megyei és Városi Könyvtár igazgatója.
Marék Veronika művei 16 országban, 12 nyelven jelentek meg. A kiállításon legismertebb meséiből készült bábuk, ajándéktárgyak, valamint illusztrációi, eredeti vázlatai is megtekinthetők. Az óvodások izgatottan fedezték fel az eléjük táruló mesevilágot. A könyvtár a tárlathoz kapcsolódó interaktív programokkal is várja a látogatókat. Elsősorban az óvodás és a kisiskolás korosztályhoz szeretnék ily módon közelebb hozni az életművet.
A gyerekfoglalkozásokon bemutatjuk, hogy milyen érdekességeket láthatnak itt a gyerekek, majd diafilmvetítéssel, társasjátékkal, színezőkkel és meseolvasással is várjuk a kicsiket
– mondta Takácsné Giczi Hajnalka gyermekkönyvtári részlegvezető.
A tárlat november 30-ig tekinthető meg a könyvtár nyitvatartási idejében. Csoportokat előzetes bejelentkezés után fogadnak.
Szöveg: Soós Aliz
Fotók: Médiacentrum Zalaegerszeg