2024.05.12., vasárnap - Pongrác napja
facebook
Keresés
Évadzáró a zalaegerszegi Hevesi Sándor Színházban – Már készülnek az új évadra

Évadzáró a zalaegerszegi Hevesi Sándor Színházban – Már készülnek az új évadra

2023. június 05., 13:30
Sikeres évadot zárt - a gazdasági nehézségek ellenére - a Hevesi Sándor Színház. A 2022/2023-as szezonban több, mint 160 előadást játszottak. A nézőszám meghaladta a negyvenezret – ismertette a társulati ülésen a teátrum igazgatója.

Balaicz Zoltán polgármester köszöntőjében arra emlékeztett, hogy az európai energiaválság hatásainak enyhítésére számos intézkedést hoztak. A kőszínházat és a bábszínházat azonban – más városokkal ellentétben – nem zárták be. Az eredmények visszaigazolták, hogy jó döntést hoztak.

A színháznak küldetése van a város közösség és kulturális életében

– fogalmazott a városvezető, és bejelentette, hogy a következő, 2023/24-es évadban is végig nyitva marad a színház.

Az elmúlt idényben hat produkciót állítottak színpadra. A visszajelzések alapján valamennyi elnyerte a nézők tetszését. Csaknem 7 ezren váltottak bérletet – ismertette a részleteket Besenczi Árpád. Az igazgató az évadzárón átadta a kiemelkedő munkáért járó díjakat.

Az alkotók már az új bemutatókra készülnek. Az évadot szeptemberben a Ballépés jobbra című vígjátékkal nyitják, majd Rideg Sándor Indul a bakterház című regényének színpadi változatát mutatják be.

Fotók: Zalaegerszegi Televízió

UCJXEoSKo4U
# Kapcsolódó galériák