
Retró véradás – Várják az életmentőket
A kezdeményezésnek több évtizedes hagyománya van. A nyári hónapokban ugyanis minden évben komoly kihívást jelent a megfelelő mennyiségű vér biztosítása.
Nyáron a rendszeres véradóink közül sokan szabadságon vannak, elutaznak a családjukkal, ezért ilyenkor kevesebben tudnak eljönni vért adni. Ezzel minden évben számolnunk kell. Közben a nyári időszakban a közlekedési balesetek száma is emelkedik, így még nagyobb szükség van arra, hogy folyamatosan rendelkezésre álljon a szükséges vérmennyiség
- fejtette ki dr. Baracskai Józsefné, a Magyar Vöröskereszt Zala Vármegyei Szervezetének igazgatója.
Szeretnénk, ha ismét minél többen részt vennének a véradáson. Ma már számos informatikai és elektronikus rendszer segíti a szervezést, ezek azonban nem mindenkit érnek el. Ezért fontos, hogy személyesen is megszólítsuk az embereket, és felébresszük bennük a segítő szándékot, hogy minél többen vállalják a véradást
- hangsúlyozta dr. Baracskai Józsefné.
A donorokat Zalaegerszegen, a Zárda utcai területi vérellátóban várják. Az önkéntesek jövő héten hétfőn és csütörtökön 8 és 18 óra között, kedden és szerdán 14 és 18 óra között, pénteken pedig 8 és 12 óra között nyújthatják karjukat. Az intézmény udvarán számukra ingyenes parkolást biztosítanak.
Fotók: Médiacentrum Zalaegerszeg