
Pápát választ a konklávé - Zalaegerszegen is sokan követik az eseményeket
A bíborosok tanácskozását Zalaegerszegen is kíváncsian követik. Stróber László apátplébános elmondta: imával támogatják a döntéshozókat.
Az egyháznak kell egy olyan vezető, aki az egységnek a nagy-nagy jelképe. Nemcsak szimbóluma, hanem fontos, hogy ő az, aki Krisztus földi helytartója, Szent Péter apostol utódja. És mint ilyen, hatalmas nagy szolgálata van, hatalmas nagy feladata van és felelősségteljes a pápai hatalom.
A helyiek folyamatosan figyelik a fejleményeket. Mint kiderült, a legtöbben fontosnak tartják, hogy olyan személy kerüljön az egyház élére, aki képes mindenkit megszólítani. A 133 fős testület naponta több fordulóban szavaz. Amikor sikerül megválasztani az új pápát, fehér füst száll fel a Sixtus-kápolna kéményéből. Ezt követően az új egyházfő elfogadja megbízatását, felveszi pápai nevét, és a Szent Péter-bazilika erkélyéről megáldja a híveket.
Szöveg: Nagy Jenő
Fotók: Médiacentrum Zalaegerszeg