
Az új pápa: XIV. Leó, Robert Francis Prevost – Frissítve
Robert Francis Prevost amerikai bíborost választották pápává, aki XIV. Leó néven kezdi meg szolgálatát. Ezzel véget ért a Sede vacante, vagyis a Vatikán pápa nélküli átmeneti időszaka. A 69 éves Prevost az első olyan pápa, aki az Amerikai Egyesült Államokban – egészen pontosan Chicagóban – született.
Frissítés – 19:20:
Robert Francis Prevost 1955-ben született az Egyesült Államokban, Chicagóban. Tanulmányait is itt végezte, a chicagói Katolikus Teológiai Egyetemen tanult teológiát. 27 éves korában a Szent Ágoston-rend, melybe 1977-ben lépett be, Rómába küldte, hogy kánonjogot tanuljon. 1982-ben szentelték pappá, majd Peruban kezdte meg misszióját, amely egészen 1986-ig tartott – írja a Telex.
2015-ben a perui Chiclayo püspökévé választották, majd 2018-ban a Perui Püspöki Konferencia második alelnöke lett. Ferenc pápa 2019-ben tette meg a Papi Kongregáció tagjává, 2020-ban a Püspöki Kongregáció tagja lett. 2023-ban Ferenc pápa kreálta bíborossá Prevostot.
A bíborost lehetséges pápajelöltként tartották számon. Miután 2023-ban Ferenc pápa Prevostot megtette a Püspöki Dikasztérium prefektusává, a bíboros még láthatóbb lett az egyházon belül: az ő hivatala volt a felelős azért, hogy kit jelölnek püspöki székre. Prevostot korábban érték kritikák a papi bántalmazás áldozatainak ügyei és a szexuális bántalmazásokkal kapcsolatos vádak kezelése miatt. Az Erdő Pétert is kritizáló SNAP jogvédő szervezet azt állította, Prevost nem lépett egy bántalmazási üggyel szemben.
Élőben a Vatikánból:
Korábban írtuk:
Fehér füst szállt fel csütörtökön a Sixtus-kápolna kéményéből, jelezve, hogy a bíborosoknak sikerült megválasztaniuk a katolikus egyház 267. vezetőjét. A konklávé második napján megszületett a döntés.
A Szent Péter téren összegyűlt tömeg ujjongva fogadta a fehér füstöt, és a vatikáni harangok zúgása is megerősítette a hírt: a katolikus egyháznak új pápája van. A téren tartózkodó több ezer hívő hangos ovációval, tapssal és imával üdvözölte a történelmi pillanatot – számolt be az ATV.
A tegnap este kezdődött konklávé első két szavazási köre – a szerda esti és a csütörtök délelőtti első forduló – eredménytelenül zárult, amit a kéményből felszálló fekete füst jelzett. A mai fehér füst azonban egyértelműen mutatta, hogy a pápaválasztók elérték a szükséges kétharmados többséget – vagyis legalább 89 bíboros azonos jelöltre adta voksát.
A döntés viszonylag gyorsan született meg, hiszen gyakran előfordul, hogy a konklávék több napig is elhúzódnak, mire sikerül megválasztani az új egyházfőt.
Ki az új pápa?
Az új pápa kilétét hamarosan bejelentik a Szent Péter-bazilika középső erkélyéről. A hagyomány szerint a rangidős protodiakónus bíboros lép ki az erkélyre, és latin nyelven közli a világgal a „Habemus Papam” (Van pápánk) örömhírt, valamint az új egyházfő nevét és választott pápai nevét.
A megválasztott pápát a Sixtus-kápolna melletti szobába kísérték, ahol az előre előkészített három különböző méretű fehér reverenda egyikébe öltözik, mielőtt a világ elé lép. Ezt követően fogadja a bíborosok első hódolatát.
Nemzetközi döntés
A konklávén résztvevő 133 bíboros földrajzi megoszlása jól tükrözte az egyház egyetemességét: 54 európai, 21 ázsiai, 17 afrikai, 21 közép- és dél-amerikai, 21 észak-amerikai, valamint 4 óceániai bíboros vett részt a szavazáson.
A pápaválasztáson magyar részről Erdő Péter bíboros a tizedik helyen adta le voksát, míg Németh László belgrádi érsek, akit tavaly decemberben kreáltak bíborossá, a 101. helyen szavazott a különböző fordulókon.
Fotó: YouTube/Vatican News


88 éves korában meghalt a katolikus egyház feje, írja az AP.

Már javában elkezdődtek a találgatások az új pápa személye kapcsán.