
Mindennapi függőségeink – Zacher Gábor az Egészség Akadémián
A jelenlévőket Balaicz Zoltán polgármester, az Egészséges Zalaegerszeg Program ötletgazdája és fővédnöke köszöntötte. Elmondta, hogy az előzetes igényekhez igazodva ezúttal új helyszínt választottak.
Talán az érdeklődésből is látszik – hiszen megtelt az Art Mozi –, hogy nagyon fontos témákat boncolgatunk. „Mindennapi függőségeink” címmel hirdettük meg ezt az előadást, és ha belegondolunk, akkor valóban a lelki egészség, a mentális egészség és mindaz, ami a mai világot körbeveszi, az egy olyan nehéz stresszhelyzetet teremt, amelyben a szakembereknek a tanácsaira mindenképpen hallgatnunk kell. Szükség van arra, hogy minél több zalaegerszegihez eljussanak ezek az üzenetek
- hangsúlyozta Balaicz Zoltán, Zalaegerszeg polgármestere.
Ha a függőség szóba kerül, a legtöbben az alkoholt, a kábítószereket, a gyógyszereket, a dohányzást vagy a koffeint említik. Ugyanakkor számos más, kevésbé nyilvánvaló forma is létezik: ilyen például a munkaalkoholizmus, az édesség- vagy akár a sorozatfüggőség. A kérdés az, hogy ezek mennyire tarthatók kontroll alatt.
Magunkról nem szeretjük kimondani azt, hogy függők vagyunk. Magunkról mit szoktunk mondani; bármikor abba tudom hagyni! Hja, csak még nem jött el a bármikor. Egy laikus számára a függőségből az első három -, az alkohol, a kábítószer, a gyógyszer, talán még a szerencsejátékot is ide sorolnám -, ami abszolút pusztító tud lenni. De ha ezeket azért valamilyen keretrendszeren belül tudjuk üzemeltetni, akkor el lehet ezzel evickélni, relatíve sokáig is
- jegyezte meg dr. Zacher Gábor főorvos, mentőorvos, címzetes egyetemi docens.
A toxikológus mindenkit arra biztatott, hogy őszintén nézzen szembe önmagával, és gondolja végig, miről is szól valójában az élete.
Nézzünk tükörbe! Nem egy valós tükörről van szó, hanem készítsünk saját magunkról egy mérleget. Ismerjük fel, hol tartunk, legyünk magunkkal szemben őszinték, mert egyébként nem szoktunk. Magunkat egyszerűbb becsapni és megnyugtatni, de ha szembenézünk saját magunkkal, és valóságban értékeljük a helyzetünket, és teszünk lépéseket a változásra, akkor nagyon sok mindenen tudunk változni. Persze van, amihez természetesen szakember kell, de nem mindenhez
- szögezte le dr. Zacher Gábor.
Az Egészség Akadémia programsorozata február 16-án folytatódik: ekkor Prof. Dr. Patócs Attila, az Országos Onkológiai Intézet Labordiagnosztikai Központjának vezetője lesz a vendég. Márciusban dr. Jarecsny Tamás neurológus érkezik Zalaegerszegre „A stroke titkai: rajtunk is múlik. Többet tehetünk, mint gondolnánk.” című előadásával.
Fotók: Médiacentrum Zalaegerszeg
