
Lelkisegély konferenciát rendeztek Zalaegerszegen
Az alpolgármester elismerően szólt az önkéntesek segítő, illetve közösségépítő munkájáról. A lelki elsősegély telefonszolgálatok szövetsége 53 éve alakult meg Magyarországon. Jelenleg 28 tagszervezet működik, ebből kilenc a dunántúli régióban. Évente közel 200 ezer hívást fogadnak.
A 116-123 - ez most a fő számunk – mellett a gondozó vonalunk is nagyon terhelten működik. Akiknél nincs krízishelyzet, vagy szuicid jellegű probléma, a nyolcvanas vonalunkat hívják. Ezeknek az embereknek többnyire a magány, az illetve az egészségi és mentális problémákból adódó különböző konfliktusok miatt van szükségük segítségre
- foglalta össze Dudás Erika, a LESZ (Magyar Lelki Elsősegély Telefonszolgálatok Szövetsége) elnöke.
Az országban közel ötszáz önkéntes vesz részt segítő munkában. A régiós találkozó tapasztalatcserére is lehetőséget adott.
Régen én is dolgoztam telefonvonal mögött, most a dunántúli régiót vezetem. A segítőknek, szakmai- és szolgálatvezetőknek, valamint az ügyelőknek is nagyon fontos, hogy ismerjük egymást, tudjunk egymásról, egymás bajairól és tudjunk segíteni egymásnak.
- erről már Végh Szilárd, a LESZ régióvezetője beszélt honlapunknak.
A szakmai tanácskozáson ezúttal a gyermekekkel és a fiatalokkal kapcsolatos kérdéseket vitatták meg.
Az előadások témája a jelmondatunk: Mindenki másképp egyforma - A fiatalok jövője a mi felelősségünk. Mint tanárember szeretném hangsúlyozni, hogy a fiatalok nagyon fontosak a jövő, illetve mindannyiunk szempontjából.
- fogalmazott Márton Tiborné, a Zalaegerszegi Lelki Elsősegély Telefonszolgálat vezetője.
A konferencia kiemelt célja volt, hogy megoldást találjanak a problémákra és meghatározzák a szolgálatokat érintő fejlesztési irányokat.
Szöveg: Kolozsvári Ilona
Fotók: Médiacentrum Zalaegerszeg