
Leárazásokkal csábítják a nyár közepén a vásárlókat
Alkalomra keresett ruhát Szőkéné Köcse Andrea. Visszatérő vásárlóként kedveli a bolt kínálatát.
A lányom esküvőjére kerestem ruhát, és sikerült is vásárolnom. Az a szoknya csábított be, amelynek végül a másik színét vettem meg. Régebben sokat jártam ide, mostanában kevesebbet
– mondta Szőkéné Köcse Andrea.
Slezák Dóra két és fél éve nyitotta butikját. Elsősorban női ruhákat árusít, ám a kiegészítők között is válogathatnak a betérők. A hölgyek a szezonban leginkább az élénk színeket keresik.
A kék, a babakék, a rózsaszín, de a barna-fehér is nagyon népszerű volt idén, tehát igazán nagy színkavalkád jellemezte a szezont. Most azt látom, hogy elindult a leárazás, ami 30, de akár 50 százalékos kedvezményt is jelent. Amit kiszemeltek nyár elején, de akkor még nem vittek el, azt most szívesen megvásárolják, úgyhogy nagyon népszerű a leárazás ilyenkor. Idén is elég korán kezdődött, de már előttünk van az őszi szezon, és lassan elkezdjük megtervezni az őszi kínálatot
– tudatta Slezák Dóra, a La Mia Moda üzlettulajdonosa.
Egy belvárosi üzletben is megkezdődött a leértékelés. Itt a megálmodott szett mellé ki-ki lábbelit is választhat.
Idén számos színes ruhadarabbal, illetve cipővel bővült a kínálatunk. A legkeresettebb termékeink közé tartoztak a maxi női ruhák. Mindenféle mintás, sportos és elegáns ruhák közül lehet válogatni. A vásárlóink idén nagyon szeretik a bézs és a fehér ruhadarabokat, ezekhez pedig a szandálokat is szívesen választják
– tette hozzá Pezzetta-Horváth Nikoletta, a Hisztéria cipő & női divat ruhaüzlet eladója.
Az üzletekben az árak augusztus végéig még kedvezőbbek lesznek, heteken belül ugyanis érkezik az új kollekció.
Fotók: Médiacentrum Zalaegerszeg