
Környezetszépítő akciót szervezett a Magyar Kétfarkú Kutya Párt
Önkéntesek bevonásával zöldre festették az útjelző tábla megfakult feliratait. A padokon kicserélték a korhadt léceket, a fedett részen pedig rovarhotelt és saját tervezésű térfigyelő kamerát helyeztek el. A „boszorkányoknak” seprűlerakót alakítottak ki.
Az ilyen közösségi akciók és felújítások erősítik az összetartozást. Ráadásul minimális ráfordítással, jó hangulatban lehet karbantartani és megújítani a túraútvonalakat. Korábban ez inkább turisztikai szervezetek feladata volt, amelyek finanszírozást kaptak ezek elvégzésére
– mondta Juhász Veronika, a Magyar Kétfarkú Kutya Párt országgyűlési képviselőjelöltje.
Kiemelte: a felújításokba érdemes bevonni a lakosságot, hiszen sokan szívesen csatlakoznak az ilyen kezdeményezésekhez. Hozzátette, a kerékpározás és a kirándulás az egészségmegőrzés fontos eszköze, a túra- és közlekedési útvonalak összehangolása pedig hosszú távon is hasznos lehet.
Közlekedéspolitikánk egyik fontos eleme, hogy a túraútvonalakat és a mindennapi közlekedés útvonalait ne válasszuk szét. Jelenleg ez két külön minisztériumhoz tartozik, pedig érdemes lenne összehangolni. Úgy gondolom, Nagy Bálint államtitkár urat is felkeresem – akár bejutunk a parlamentbe, akár nem –, hogy ennek révén például Zalaegerszegről kerékpárral is könnyen el lehessen jutni bevásárolni vagy a környező településekre
– fűzte hozzá az országgyűlési képviselőjelölt.
A Magyar Kétfarkú Kutya Párt szerint a közösségi sport erősíti a generációk közötti kapcsolatokat. A térség természeti adottságai kiváló lehetőséget kínálnak az aktív kikapcsolódásra, a túraútvonalak pedig minden korosztály számára elérhetővé teszik a mozgást.
Fotók: Médiacentrum Zalaegerszeg