
Kincsvadászok vetélkedő – az Idősek hónapja jegyében
A házigazdák célja volt, hogy a játékos feladatokon keresztül támogassák az idősek testi-lelki jóllétét, és bővítsék ismereteiket az alsóerdei városrész történetével kapcsolatban.
Egyrészt jól érzik magukat, hasznosan tudják eltölteni a szabadidőt. Fontos az is, hogy ennek a városrésznek is van helytörténeti vonatkozása. Természetesen a Tourinform iroda segítségével pedig biztos vagyok benne, hogy a csapatok itt az alsóerdei városrészben is új ismereteket fognak majd elsajátítani. Fontos, hogy az idősebb korosztálynál is meglegyen a jókedv, vidámság, meg kell őrizni a frissességet és a vitalitást is
– fogalmazott Gecse Péter, Zalaegerszeg alpolgármestere.
Tizennégy csapat hat állomáson versenyzett, hogy megfejtse az „elfeledett rigmus” titkát. A feladatok logikai feladványokat, nyelvi játékokat és fejtörőket egyaránt tartalmaztak, melyekhez csapatmunka is kellett.
Minden alkalommal egy kincsvadász játékkal készülünk a hozzánk csatlakozó nyugdíjas korosztály számára. Ezúttal hat állomást kell nekik felkeresniük. Az előző években is különböző kincseket kellett megtalálni, most egyébként egy kicsit másfelé kalandozunk. Egy kulturális kincset kell nekik kideríteni – az elfeledett rigmus című történet nyomába fogunk eredni. Az állomások során nyelvi talányokkal, logikai fejtörőkkel kell a résztvevő csapatoknak megbirkózniuk és akkor az elfeledett rigmus nyomára fognak bukkanni
– részletezte Tuboly Andrea, a Tourinform iroda vezetője.
A délutánt a fizikai aktivitás és a társasági élmény is emlékezetessé tette. Sokan visszatérőként vettek részt a programon.
Szinte mindegyik alkalommal itt vagyunk, a mozgásért, a társaságért; egy jó csapatban jó ezt a délutánt eltölteni
– mondta Király Győző.
A vetélkedő ismét bizonyította: a közös munka, a játékos kihívások és az aktív részvétel fontos szerepet játszanak az időskor minőségének megőrzésében. A találkozó – a résztvevők megítélése szerint – hasznosan, jó hangulatban és vidáman telt.
Fotók: Médiacentrum Zalaegerszeg