2024.10.09., szerda - Dénes napja
facebook
Keresés
Jubiláltak a szépkorúak

Jubiláltak a szépkorúak

2024. június 20., 18:18
Alapításának 35. évfordulóját ünnepelte a Nyugdíjas Klubok és Idősek „Életet az Éveknek” Országos Szövetsége, illetve annak zalai szervezete.

Az Art Moziban tartott eseményen díjakat adtak át a legrégebbi és legaktívabb tagoknak, valamint a szépkorúak közösségeit támogatóknak. A jubileumra meghívták a megye és város vezetőit is. Az évforduló alkalmából nagyszabású ünnepéget szerveztek, melyen részt vettek a zalai szervezethez kötődő klubok. A korábbi kerek évfordulón 34-et jegyeztek, ám mára már ezek száma 50-re növekedett.

Dr. Kocsis Gyula, az Életet az Éveknek Klubszövetség Zalai Szervezetének elnöke elmondta: 1989-ben alakult meg az Idősek „Életet az Éveknek” Országos Szövetsége és annak a zalai szervezete, mégpedig 9 alapító klub hozta létre a zalai csapatot, Ennek a 35 éves jubileumát szerették volna megünnepelni úgy, hogy a 9-ből már 50 klub tartozik hozzájuk, és most ezek 500-550 tagja vett az ünnepségen.

Az ünnepély résztvevőit – mások mellett – Balaicz Zoltán polgármester, Sifter Rózsa Zala vármegyei főispán, illetve Pácsonyi Imre, a vármegyei közgyűlés elnöke köszöntötte. Elismerést vehettek át a legkorábban csatlakozott klubtagok és a még működő klubok képviselői, valamint a példamutatóan aktív szépkorúak. Valamennyien úgy gondolják, ezek a közösségek fontos missziót teljesítenek létükkel és az általuk kínált lehetőségekkel.

Németh István, a Zalaegerszegi Honvédklub elnöke kifejtette: nagyon sok területről érkeztek; egészségügyből, a pedagógusoktól elkezdve a honvédségig, rendőrségig, tehát nagyon széles a paletta. Azon dolgozunk, hogy közös nevezőre tudják ezeket a klubokat hozni, közös programjaik legyenek, ahol megismerik a társklubokat.  

Tóth Károlyné, a Lovászi Olajbányász Nyugdíjas Klub Egyesület elnöke elmondta: klubjuk több évtizedes múltra tekint vissza, létszámuk ebben az évben 70 fő lett. Nagyon aktív a társaság és azon vannak, hogy segítsék megtalálni az időseknek a szórakozási lehetőségüket.

A délutánt a Hevesi Sándor Színház színművészeinek gálaműsora koronázta meg.

Szöveg: Szigeti Éva

Fotók: Médiacentrum Zalaegerszeg

SekKSbpTmfs
# Kapcsolódó galériák