2024.05.10., péntek - Ármin, Pálma napja
facebook
Keresés
Ételosztással köszönték meg az adományokat a koraszülöttmentők

Ételosztással köszönték meg az adományokat a koraszülöttmentők

2023. december 24., 12:50
Ételosztást szervezett december 24-én a Koraszülöttmentő és Gyermekintenzív Alapítvány. Az immár hagyománnyá vált akciójukkal évről évre megköszönik mindazt a sok támogatást, amit az adventi időszakban kaptak.

Az alapítvány önkéntesei vadpörköltre, dödöllére és palacsintára invitálták a járókelőket. Sok család megállt a standjuknál, és örömmel fogadták az ebédmeghívást.

Hallottam már az alapítványról, és van is ismerősöm, akinek koraszülött volt a gyermeke. Vele többször beszéltünk arról, hogy ez egy nagyon fontos szervezet. Nagyon sokat tesznek azért, hogy ezek a kis picurok is eljussanak odáig, hogy itt ehessenek vadpörköltet vagy palacsintát, meg ihassanak hozzá teát, és ünnepelhessenek a szeretteikkel

- mondta Dukai Petra, aki kislányával együtt vett részt az ételosztáson.

Az adventi időszakban egymásnak adták a kilincset a jótékonysági sütést-főzést szervező intézmények, cégek és családok a koraszülöttmentők standjánál. Az önkéntesek összesen több, mint 1,5 millió forintot gyűjtöttek az alapítvány javára.

Most már több éve kint van az alapítvány az adventi vásáron, és minden nap egy másik csapat az, aki palacsintát süt, forralt bort oszt. Az is hagyomány, hogy december 24-én már adományt nem fogad el az alapítvány, de szeretne köszönetet mondani a város és a megye lakóinak, akik az advent hosszú hetei során nagyon sok adományt juttattak az alapítványnak

- nyilatkozta portálunknak dr. Gárdos László, a Koraszülöttmentő és Gyermekintenzív Alapítvány alapítója.

Az alapítványnak a koraszülöttmentésen túl számos egyéb tevékenysége is van. Ők működtetik a Dunántúl egyetlen Gyermekrehabilitációs Központját a Zala Vármegyei Szent Rafael Kórházban, melynek része egy rehabiilitációs park is. Az adományokból befolyt összeget ennek fejlesztésére fordítják majd.

Ez a PICúr Parknak hívott rehabilitációs park egy szabadidős park. A gyerekek az egész országból érkeznek ide, Zalaegerszegre, és heteket, néha hónapokat is eltöltenek a négy fal között, amint egy súlyos baleset vagy betegség után próbálják visszanyerni a régi életminőségüket. Ez eddig csak zárt térben történhetett. Most azonban szabad téren is regenerálódhatnak, speciális fejlesztő játékok, eszközök segítségével

-    tudtuk meg dr. Gárdos Lászlótól, a Zala Vármegyei Szent Rafael Kórház Gyermekosztályának osztályvezető főorvosától.

A park mellett fedett helyen is kialakítanak egy új rehabilitációs centrumot. Ennek átadása január-februárra várható.

Szöveg: Soós Aliz
Fotók: Médiacentrum Zalaegerszeg

5eTSoVUqPSs
# Kapcsolódó galériák
# Kapcsolódó cikkek