
Díjátadás – Ünnepi ülés a vármegyeházán
A résztvevőket Pál Attila, a közgyűlés elnöke köszöntötte. Mint fogalmazott, kimagasló eredményeket azok érhetnek el, akik szorgalommal, kitartással és alázattal végzik munkájukat.
A kitüntetettek, akik Zala vármegye lakosságából kerülnek ki, a legjobbak. A közösségünk is jó, de a legjobbakat tudtuk kitüntetni. Az ő erényük a kitartás, a szorgalom, az alázat. A másik üzenet pedig az, hogy ha ránéztünk a mai eseményre, akkor láttuk, hogy csillogó szemű fiatalok is voltak a kitüntetettek között, és voltak olyan egyházi személyek, vagy olyan egyházi intézmény, amely a mai világban igazodási pontot talán tud adni.
Az elismeréseket Udvardy György veszprémi érsek és a vármegyei közgyűlés elnöke adta át. A kitüntetettek sorban vették át a jutalmakat.
- Kovácsné Horváth Anikó – Zala Vármegye Közigazgatásért Díj
- Dr. Szalay Tamás György – Zala Vármegye Egészségügyéért Díj
- Németh Tünde – Zala Vármegye Szociális Gondoskodásért Díj
- Käsz Ferenc - Zalai Pedagógus Díj
- Csősz Tóth Norbert – Zala Vármegye Sportjáért Díj
- Kármelhegyi Boldogasszony Karitász Csoport – Zalai Civil Társadalomért és Nemzetiségekért Díj
- Csornai Premontrei Prépostság – Zala Vármegye Fejlesztéséért Díj
A Zala György Díjat idén az Ezüstlile Néptánc Egyesület kapta. A közösség számára kiemelten fontos a hagyományok őrzése és továbbadása.
A fiatalabb generációnak átadni a folklórt, a kultúránkat, illetve a nevelést, amit átadunk nekik. A táncot, ahogy átadjuk nekik, amilyen formában tanulnak játékosan. Ez nagyon fontos, illetve, hogy tudnak egy közösséghez tartozni. Ez is fontos számunkra. A mai generációban elég nehéz közösséget kiépíteni, és nekünk ez sikerült, és reméljük, hogy a jövőben is ugyanilyen sikere lesz ennek
– jegyezte meg Varga Gréta Janka, az Ezüstlile Néptánc Egyesület elnöke.
A Zalai Pedagógus Díjat Käsz Ferenc kapta. Nevéhez fűződik a tollaslabda-utánpótlás képzése, az általa felkészített diákok pedig számos országos bajnoki címet is szereztek. Egykori tanítványai közül többen ma már gyermekeikkel együtt vesznek részt a versenyeken.
Nagyon jó érzés, amikor azt látja az ember, hogy összehozza a családot is, nem csak a gyerekeket, akik ott játszanak. A gyerekeknél meg persze az, amikor látja az ember a szemükben a csillogást, amikor nyernek egy mérkőzést, vagy egy jó ütés összejön
– emelte ki Käsz Ferenc, a Bagodi Fekete István Általános Iskola biológia-testnevelés szakos tanára.
Az ünnepséget Horváth Károly és tanítványainak népzenei műsora zárta.
Fotók: Médiacentrum Zalaegerszeg
