
Adventi készülődés a Göcseji Tudásközpontban
A színes programok mellett helyi termék vásárral, illetve táncházzal is készültek a szervezők.
A felnőttek adventi koszorúkat, a gyerekek pedig különleges karácsonyi manókat alkottak. Voltak, akik először kóstoltak bele az alkotás örömébe.
Ez az első alkalmam és azért jöttem, mert a barátnőm is jött ide és szerettem volna vele időt tölteni, mert nem mindig tudunk találkozni
– árulta el Kaczor Dóra.
Hát, én piros-zöld manót csinálok. Még csak a tömésnél tartok, de már várom, hogy készen legyen
– mondta Tóth Boglárka.
A helyi ízek kedvelői többek között a termelők méz- és lekvárkülönlegességei közül válogathattak. A méhviaszból készült gyertyák mellett az ünnepi dekorációk is a pultokon sorakoztak.
44 éve méhészkedik a család, és 15 éve vannak lekvárjaink, aminek a termését dolgozzuk fel, a gyümölcsöknek, amit majdnem mindent magunk termelünk
– mondta el Németh Béláné az Aranykaptár Méhészettől.
A Tudásközpont – az elmúlt évekhez hasonlóan – ezúttal is a családokra összpontosított. Ennek jegyében az adventi készülődéshez számtalan programot kínáltak.
Azért érdemes eljönni hozzánk, mert ez egy olyan közösségi tér, ahol együtt fogunk alkotni: a gyerekek a felnőttekkel, nagyszülőkkel. És amiket alkotásokat készítenek, az természetesen már a karácsonyfa alá is elvihetik a gyerekek
– fogalmazott Nikitscher Bernadette, a Göcseji Tudásközpont szakmai koordinátora.
A házigazdák legközelebb Mikulásváró alkotóházzal, játéksimogatóval, valamint zenés műsorokkal várják az érdeklődőket.
Szöveg: Bódis Lilla
Fotók: Médiacentrum Zalaegerszeg

