
Öltöny, nadrág, mellény méretre
Zalaegerszeg jelentős, meghatározó vállalata volt egykoron a Ruhagyár. A dolgozók közül többen is ott sajátították el a magas szintű szakmai ismereteket. Idővel sokan önállósították magukat, és váltak vállalkozóvá. Míg a hölgyek valamivel könnyebb helyzetben vannak, ha varrónőt keresnek, az uraknak már egyre nehezebb megtalálni a nekik dolgozó méretes szabóságot. A szakma egyik régi művelője Takács Vilmos, aki ugyan már nyugdíjasként, de még időnként ma is vállal munkát.
Kitűnővel végeztem országos szakmunkás versenyen, előbb felszabadultam, mint a többiek, úgyhogy eleinte bekerültem a befejezőbe, és ott kezdtem vasalómunkásként
– meséli Takács Vilmos férfiszabó.

1973-ban kerültem fel a kísérleti műhelybe modellkészítőnek. Na, ott kezdtem megtanulni, megszeretni a szakmát, mikor megláttam, hogy fantasztikus szakemberek, csodálatos dolgokat készítenek. Egyedi darabok készültek a manökenekre. Még a Pataki Ágira is emlékszem, ő is volt ott. Akkor úgy beleszerettem egy kicsikét, de aztán közben bevonultam katonának, megnősültem, és mire leszereltem, akkor az egész kísérleti műhelynek a jellege megszűnt. Aztán szalagban is dolgoztam négy évig, közben tanultam művezetőképzőn, meg érettségiztem is. 1981-ben kerültem le a befejezőbe művezetőnek. Hat évet húztam le ott, de igazából akkor már kicsit terhes volt, hogy a könnyűipar nagyon kevés fizetést adott. Ehhez képest iszonyú nagy volt a felelősség, a számonkérés. Akkor a könnyűipar elkezdett már kifelé menni. Az a terv, amit elképzeltem, a főiskola, az nem jött össze. És akkor eljöttem ide iparosnak. Itt kezdtem. Nehéz időszak volt, lépésről lépésre fölépíteni önmagamat. A fő profilom az volt, amit ott megtanultam a kísérleti műhelyben: a férfiöltöny, nadrág, zakó, mellény, kabát. Az az elit rész, aki igényes volt, azoknak dolgoztam sok-sok évtizeden keresztül. Persze voltak különböző kuncsaftok, volt egy időszakom, négy év, amikor Pestre dolgoztam egy belvárosi szalonba. Az egy nagyon jó időszak volt. Nyolc éve vagyok nyugdíjas. Hát a nyugdíj kevés, mert ugye minimálbér után fizettem a társadalombiztosítást, és közben a családi helyzetem is úgy alakult, hogy időnként azért fenn kell tartani ezt a műhelyt.
- Mi az, amit a szakmájában igazán szeret?
Amikor mondjuk egy nagyon szép darabot meg tudtam csinálni, elég sokat is az elmúlt évtizedekben, és a megrendelő úgy ment el, hogy örült, tetszett neki és megdicsért, az jóleső volt.
- Mi a fő profil? Mi az, amiben igazán otthon van?
A férfizakó, a férfinadrág. Na most azt hozzá kell tenni, hogy a technika iszonyatosan gyorsan fejlődik. Tehát itt a maszek – vagy úgynevezett magán – szabóságban azokat a technikai gépeket, eszközöket egy-egy vállalkozó nem tudja megteremteni. A szakma nem is tud kitermelni annyi pénzt, hogy elegáns üzlet, elegáns berendezések legyenek stb. Sok a kézimunka, ami sokkal hosszabb időt vesz igénybe, így más szakmához viszonyítva a lényegesen alacsonyabb órabér jön ki. Én próbáltam azokat a dolgokat, eszközöket összeszedegetni: tisztázógép, gőzvasaló, gombozógép, ez-az, sík ragasztógép, akkoriban rettenetes pénzek voltak. Most a szakma, hogy ilyen helyzetbe került, most teljesen erodálódott.
- Meddig tervezi még, hogy dolgozik?
Hát azt hiszem, hogy a végsőkig. Több mint valószínű, erre rá leszek kényszerítve, a helyzetemből adódóan. Meg hát, ameddig az egészség engedi. Az az elit rész, amiknek 20-25 évig dolgoztam, akik még mindennap zakóban, öltönyben jártak, ugye azok elmentek nyugdíjba, meghaltak, eltűntek. Ahogyan a világ változik, az embereknek az igénye is megváltozott. Sokszor azt tapasztalom, hogy az elegancia zavaró. Tehát ha kimegy az ember az utcára, és azt látja, hogy valaki jobban öltözik, akkor az túlságosan feltűnő. És ezt nem tudom, hogy mire véljem. Kicsit zavar vagy fáj is nekem – a szakmámból adódóan – ez a topisság, egyszerűség, ami minden szinten megjelenik. Szerintem van egy ilyen mondás, nem én találtam ki, hogy: megmutatja rendesen a külső, hogy mit takar a belső.
Fotók: Médiacentrum Zalaegerszeg
