
Négy vármegyére vásárolhat majd kedvezményes autópálya-matricát
Az M1-es autópálya felújításával járó kellemetlenségeket kompenzálják.
Az M1-es autópálya felújítása „mindenkitől sok türelmet igényel”, a kormány emiatt az autópálya-matricákra kompenzációként kedvezményt biztosít az érintett vármegyékben élőknek – erősítette meg Vitályos Eszter kormányszóvivő hétfői Facebook-posztjában. A Pest, Fejér, Komárom-Esztergom, és Győr-Moson-Sopron vármegyében élő autósoknak mindössze 15 ezer forint lesz az éves sztrádamatrica ára – számolt be az Infostart.
Lázár János építési és közlekedési miniszter korábban elmondta, az autópálya felújítása szeptember 15-től indul. Az elmúlt száz év egyik legnagyobb útépítési beruházásáról van itt szó – írta meg a VG. A következő három-négy évben útlezárásokra, sávlezárásokra kell készülniük az autósoknak.
Ellentételezésként a négy vármegyére vonatkozó éves matrica összességében az eddigi közel 28 ezer forintos összeg helyett 2026 január elsejétől közel féláron vehető meg. A miniszter hangsúlyozta, a kedvezmény csak a négy érintett vármegyében élőkre, és csak a személyautókra vonatkozik. Az átmenő forgalom résztvevői továbbra is teljes áron vásárolhatják meg a sztrádamatricákat.
Fotó: illusztráció/AI