2024.05.10., péntek - Ármin, Pálma napja
facebook
Keresés
Megújult a Lejtős utca

Megújult a Lejtős utca

2024. február 07., 16:00

A burkolatot 500 méter hosszúságban cserélték ki.

Kedvező tulajdonságai miatt sokan választják a városszéli területeket, így egyre gyakoribb a zártkerti ingatlanok beépítése. Ezáltal Gálafej és Vakaroshegy településrészeken is jelentősen megnövekedett a gépjárműforgalom, ami indokolttá és szükségessé tette a zúzalékos utak felújítását. A munkálatok első szakasza 5 évvel ezelőtt kezdődött – számolt be a részletekről Szilasi Gábor önkormányzati képviselő.

Mint mondta: a Lejtős utca egy része 2019-ben megújulhatott, azóta folyamatosan kérték az itt élők, hogy a deltás rész is kapjon aszfaltburkolatot. Hozzátette: ez a Kovács Károly Városépítő Programból tavaly végre megvalósulhatott 3 méter szélességben és 500 méter hosszúságban.

A beruházás az arányos városfejlesztés jegyében valósult meg. Az ezt lehetővé tevő Kovács Károly Városépítő Program a tervek szerint folytatódik. Balaicz Zoltán polgármester kifejtette: ennek az állami forrásai reményeik szerint rendelkezésre állnak és a következő években is meglesz hozzá az a kormányzati támogatás, amiből tudják folytatni, hiszen nagyívű elképzeléseket is tartalmaz, például a Kosztolányi utca második ütemét. Azonban saját önkormányzati forrásból is már a 2024-es költségvetésben szeretnének minden egyes városrészre forrásokat fordítani. Február 15-én fogadják el a város idei költségvetését, amit sikerült az önkormányzati tervezés során úgy alakítani, hogy minden korábbinál nagyobb összeget szánnak erre a célra – tette hozzá. Az útburkolat felülete ezúttal az Aranyoslaptól a Forrás utcai csatlakozásig újult meg. A kivitelezés 38,1 millió forintba került.

Szöveg: Szigeti Éva 

Fotók: Médiacentrum Zalaegerszeg

Qo2niq1k7Ys
# Kapcsolódó galériák