2024.10.22., kedd - Előd napja
facebook
Keresés
Évtizedes rekordot dönthetnek a viharkárok idei kifizetései

Évtizedes rekordot dönthetnek a viharkárok idei kifizetései

2024. július 06., 18:00

Az idei viharszezonban várhatóan megdőlhetnek a tavalyi rekordösszegű kárkifizetések, hiszen az eddig beérkezett számlák összege már a félidőben jóval meghaladja a tavalyi négy hónap időarányos részét. 

A viharkárok miatt ismét évtizedes kifizetési csúcs következhet - írja a vg.hu.

Tavaly a hasonló időszak kifizetései és tartalékolásai 3,4 milliárd forintot tettek ki, mintegy 31,5 ezer bejelentésre. A mostani május–júniusi adatok így 61,5 ezer bejelentésnél és 7,7 milliárdos összegnél tartanak. A Magyar Biztosítók Szövetségének (MABISZ) tájékoztatása szerint tavaly viharszezonban, augusztus végén a biztosítók közel száztízezer bejelentésre több mint tizenhárommilliárd forintot fizettek ki, vagy tartalékoltak kárkifizetésekre. Ez akkor évtizedes csúcsnak számított, jócskán meghaladta az addigi, 2021-es, 9,1 milliárd forintos rekordot. Természetesen ebben az összesítésben nincsenek benne a mezőgazdasági károk és az időjárás következtében az ipari létesítményekben, közintézményekben keletkezett rongálódások. 

Hol volt a legtöbb káresemény júniusban?

  • Jász-Nagykun-Szolnok, 
  • Bács-Kiskun, 
  • Heves, 
  • Zala, 
  • Borsod-Abaúj-Zemplén, 
  • Szabolcs-Szatmár-Bereg, 
  • Nógrád, 
  • Hajdú-Bihar, 
  • Pest vármegyében, valamint 
  • Budapest XII. kerületében, 
  • Ibrányban, 
  • Debrecenben, 
  • Ebesen
  • és Nyíregyházán 

okozott különösen nagy károkat. 

Leginkább a június 1, 3, 9–10. valamint a 22–24. közötti napokban voltak leterheltek a kárbejelentő telefonvonalak és az irodák. A legtöbb bejelentés beázáshoz, szélviharhoz, villámcsapáshoz, villámcsapás másodlagos hatásához (amikor például a közeli villámcsapás az elektromos berendezésekben okoz kárt), felhőszakadáshoz, viharhoz, jégveréshez kapcsolódott. A lakásbiztosítások, a szerződésben megjelölt feltételek mellett, fedezetet nyújtanak ezekre, valamint – a szerződés típusától függően – további, akár több tucat tűz- és elemi kárra. 

Húsz-negyven százalékkal nőttek a kárösszegek.

A viharokat illetően a százhúszezer forint feletti átlagkár nagyjából húsz-negyven százalékkal haladja meg a pár évvel korábbi összegeket. 

Ez egyrészt jelzi az idei viharok intenzitását, másrészt köszönhető a megemelkedett építkezési, újjáépítési költségeknek. A viszonylag kisebb károsodások helyreállítására is a korábbi éveknél magasabb összegeket kell szánni. Ebben a helyzetben különösen fontos, hogy ne váljunk alulbiztosítottakká. Ilyen esetben a biztosító káreseménynél pro-rata térítést alkalmaz, azaz a kárt csak arányosan téríti meg, mégpedig olyan mértékben, ahogyan a károsodott vagyontárgy biztosítási összege aránylik a vagyontárgy tényleges értékéhez. 

A MABISZ szerint ezért is érdemes szerződéseinket évente legalább egyszer, a szerződéskötési évforduló közeledtével felülvizsgálni, hogy ingatlanunk esetleges korszerűsítése, ingóságaink gyarapodása után, illetve az erős inflációs környezetben is megfelelő biztosítási fedezettel rendelkezzünk.

Fotó: Illusztráció/BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság