2024.05.06., hétfő - Ivett, Frida napja
facebook
Keresés
Befejeződött a Perlaki utca felújítása

Befejeződött a Perlaki utca felújítása

2024. április 04., 14:25

A beruházás részeként kicserélték a közműveket, új csapadékcsatorna épült, valamint az út-és járdaburkolatot is rendbetették. A rekonstrukció a Kovács Károly Városépítő Program keretében valósult meg, mintegy 230 millió forintból.

Az utca északi része már korábban megújult, s mostanra teljes hosszban a déli oldallal is végeztek. Balaicz Zoltán polgármester hangsúlyozta: az arányos városfejlesztés jegyében folyamatosan gondot fordítanak az egyes városrészek rendbetételére:

Az arányos városfejlesztés lényege, hogy minden egyes városrészben legyenek fejlesztések. Néhány nappal ezelőtt a Jókai utca felújítását ünnepelhettük, most pedig itt a Perlaki utcában került sor az átadásra, ami azt mutatja, hogy valóban tényleg minden egyes térségre odafigyelünk

- nyilatkozta portálunknak a városvezető.

Ahogy eddig, most is a közművezetékek cseréjével kezdték a munkálatokat. Ezt követte egy új, vastagabb csapadékcsatorna építése, majd az út-és járdaburkolat felújítása. Az utat szegélyezték, környékét füvesítették, és hat fát is ültettek. Domján István, a térség önkormányzati képviselője bejelentette: a városrész szépítése ezzel nem ért véget:

Hamarosan átadjuk a Gébárti-tó melletti Hattyú Bisztrót. Szenterzsébethegyen, az Újhegyi út-Öreghegyi út kereszteződésében található közösségi ház bővítése is befejeződik, így június 9-én a választásokat már ott rendezzük meg. Ezt követően – várhatóan még májusban – át fogjuk adni az új andráshidai bölcsődét az Iskola utcában

- számolt be Domján István.

A Perlaki utca felújításánál a lakók igényeit is figyelembe vették. Domján István megköszönte a türelmüket, amit a tavaly nyár óta tartó kivitelezés során tanúsítottak.

Szöveg: Soós Aliz
Fotók: Médiacentrum Zalaegerszeg

_Yk9JfpWGyw
# Kapcsolódó galériák