
Munkában a Tetőkommandó
Több mint négyszáz sérült lakóházat javított meg és állított helyre két év alatt a Magyar Máltai Szeretetszolgálat „tetőkommandónak” nevezett építőipari egysége. Zala vármegyében 2 településen - Zajk, Zalakomár, - történt beavatkozás.
A Fókuszban a gyermek program a legszegényebb családok otthonain végzett beavatkozásokat, jellemzően viharkárokat hárított el, beázásokat szüntetett meg, sok esetben életveszélyes állapotú tetőket javított meg térítésmentesen. – derül ki a Magyar Máltai Szeretetszolgálat Egyesület közleményéből.
Eszerint az ország legszegényebb településeinek felzárkózását segítő programok egyike a legkisebb gyermekek életkörülményeinek javítására indult Fókuszban a gyermek program, mely többek között a hátrányos körülmények között élő gyermekek otthoni környezetének javítását is célul tűzte. A programban érintett 117 felzárkózó településen a lakások több mint negyede komfort nélküli épület, vagy szükséglakásnak minősülő ingatlan, ezek közül most a kisgyermekeket nevelő családok otthonai kerültek a figyelem központjába.
A „tetőkommandónak” nevezett építőipari egység az ország négy vidéki központjában háromfős csoportokban tetőácsok vezetésével működik, munkájukat szükség szerint építészek támogatják. A két éve alakult szervezet a legszegényebb térségekben 2021-ben 50, 2022-ben pedig több mint 60 helyszínen végzett beavatkozásokat, 2023 tavaszán az általuk megjavított lakóingatlanok száma meghaladta a négyszázat.
kép és szöveg: Magyar Máltai Szeretetszolgálat