
Megerősített kapacitásokkal készül a MÁV-csoport a hosszú hétvégére
A pünkösdi hosszú hétvégén a főszezont idéző forgalomra számít a MÁV-csoport, ezért minden rendelkezésre álló járművet forgalomba állítanak – közölte a társaság a honlapján.
A tájékoztatás szerint már most érzékelhető a megnövekedett utasigény, ezért a legforgalmasabb vasúti és autóbuszos vonalakon nagyobb befogadóképességgel, szükség esetén többletférőhelyekkel készülnek. A távolsági vonatoknál további erősítőkocsikat is bevetnek, a karbantartásokat pedig úgy ütemezték, hogy a hosszú hétvégén minél több jármű állhasson rendelkezésre.
A vasúti járatok közlekedését az ország több pontján állomásozó, szükség esetén gyorsan bevethető MÁVbuszok is segítik majd. A főbb budapesti pályaudvarokon, valamint Siófokon és Balatonfüreden diákmunkások és utasmenedzserek is közreműködnek az utastájékoztatásban, valamint a kerékpárral utazók segítésében.
A MÁV arra kéri az utasokat, hogy lehetőség szerint előre váltsák meg jegyeiket. Mint írják, a MÁVPlusz applikációban 15 százalékos okoskedvezmény érhető el a belföldi vonat- és buszjegyekre, kerékpárjegyekre, valamint helyjegyekre. Az elővételi adatok alapján a társaság pontosabban tudja odairányítani a megerősített kapacitásokat, ahol azokra a legnagyobb szükség lesz.
A vonatok május 24-én, vasárnap ünnepnapi, május 25-én, hétfőn vasárnapi, május 26-tól, keddtől pedig ismét munkanapi közlekedési rend szerint járnak. A távolsági forgalomban pluszkocsikkal erősítik az InterRégió és InterCity vonatokat, a turisztikai célpontok felé pedig nemcsak az ülőhelyek, hanem a kerékpárhelyek számát is növelik.
Fotó: illusztráció/AI
