
Búcsúzik a meteorológiai nyár: kánikula után zivatarok jönnek
Hétfőn országos kánikula lesz, majd éjjel nyugat felől hidegfront vonul át fölöttünk, a szombatinál több zápor, zivatar kísérheti útját.
Hétfőn, a meteorológiai nyár utolsó napján az ország nagy részén kánikulában, többfelé forróságban lesz részünk, délutánra 31 és 36 fok közé emelkedik a hőmérséklet. Ennél 1–2 fokkal hűvösebb Sopron környékén lehet, ahol már a déli óráktól kialakulhat egy-egy zápor, zivatar, majd délután a Dunántúlon máshol is számíthatunk helyenként konvektív eseményekre - írja az Időkép.
Nyugat felől ugyanis egy hidegfront közelíti meg térségünket, amely keddre virradóan átvonul fölöttünk. Országos csapadékra ezúttal sem számíthatunk, de a szombatinál várhatóan több helyen fogja kísérni zápor, zivatar a front vonulását hétfő éjjel. Ezek a záporok, zivatarok kedd reggel hagyják el az országot kelet felé. Az intenzívebb gócokban jelentős, 5–10, akár 15 millimétert meghaladó mennyiségű csapadék hullhat, de ez kis területekre fog korlátozódni – ahogyan eddig is.
A fronttal együtt nyugatira, északnyugatira fordul a szél – a Dunántúlon már hétfő délutántól –, és sokfelé élénk, erős, zivatarok idején viharos lökések kísérhetik. Keddre 4–5 fokkal esnek vissza a maximumok, de marad a nyárias meleg. A meteorológiai ősz első napján a csúcsokat 26 és 32 fok között mérhetjük.
Fotó: illusztráció/AI
