
Történelmi fordítás: első rendes játékidős győzelmét aratta az Egerszegi Titánok felnőtt csapata
Egerszegi Titánok – DUE-Worm Angels 9–7 (0–5, 3–1, 6–1)
Andersen Liga – alapszakasz, Zalaegerszegi Jégcsarnok. Nézőszám: 138
Játékvezetők: Mayer, Szabó. Vonalbírók: Molnár, Szabó.
Egerszegi Titánok: Csóbor Károly (Szalai Ákos) – Maslac, Zsigray, Parragi, Mazzag, Marth (első sor); Bálint, Kupriianov, Grunda, Horváth, Fedoseev (második sor); Farkas L., Hajdu, Tompos, Wappel, Varga (harmadik sor); Lambert.
Edző: Simon Alfonz.
DUE-Worm Angels: Németh Huba – Farkas B., Kordisz, Szekeres, László, Szepessy (első sor); Gebei, Hamvai, Gulácsi, Pankucsi, Kiss (második sor); Bagó, Domokos, Stiedl, Fekete, Balló.
Edző: Revák Zoltán.
Gólszerzők: Marth (2), Grunda (3), Fedoseev, Hajdu, Varga, Lambert, ill. Farkas B., Szekeres (3), László, Gulácsi, Kiss.
A találkozó sokkolóan indult: a vendégek már az első percben betaláltak, és a 14. percre 0–5-re elhúztak. A hazai együttes védekezése és támadójátéka is akadozott, emberelőnyben is gólt kapott, így Simon Alfonz vezetőedző kapust is cserélt, hogy stabilizálja a játékot.
A második harmad azonban teljesen más arcát mutatta a Titánoknak. Fedoseev szépítő gólja után Grunda is betalált, majd Marth Bence révén 3–5-re zárkózott a csapat. Bár volt esély az egyenlítésre, egy lecsorgó korongból ismét a dunaújvárosiak találtak be (3–6).
A záró harmadot ismét vendéggól nyitotta, ám innen jött a csoda. Lambert Csongor szépítése után emberelőnyben Grunda hét másodperc alatt lőtt hatalmas gólt, majd újabb találatával már csak egy volt a különbség. Ezt követően Varga Tamás remek egyéni akcióból egyenlített (7–7), a csarnok pedig forrt a hangulattól.
A Titánok ekkor már megállíthatatlanok voltak: az 57. percben Hajdu József találatával először vezettek a meccsen (8–7), majd az utolsó percben, amikor a vendégek lehozták a kapusukat, Marth Bence az üres kapuba lőve beállította a történelmi 9–7-es végeredményt.
Simon Alfonz vezetőedző így értékelt:
A szegedi meccs után azt mondtam, ritkán látni olyan fordítást, mint amit ott bemutattunk, most két héten belül sikerült még egyet produkálni. Az első harmadban nagyon gyengén játszottunk, gyakorlatilag saját magunkat vertük meg. A második játékrészben már kiváló teljesítményt nyújtottunk, a helyzetek alapján ott is fordíthattunk volna. A harmadik harmadban, amikor az emberelőnyös gólunk bement, valami átkattant a csapatban – jöttek a helyzetek és be is lőttük őket. Óriási szívvel játszottak a fiúk, megérdemeltük az első hárompontos győzelmet.
A Titánok számára nem csupán egy meccs megnyerése volt ez – hanem mérföldkő a zalaegerszegi jégkorong történetében.
Fotók: Jóna István
