
Tartalékosan lépett pályára a ZTE NKK, a BEAC magabiztosan nyert
A találkozót tartalékos összeállításban kezdte a zalaegerszegi csapat, ami meg is látszott a mérkőzés elején: a fővárosiak már az 5. percben 12-2-re vezettek. A vendégek azonban rendezni tudták soraikat, és Balogh tripláival közelebb zárkóztak, ám a védekezésben elkövetett hibák és a gyorsan összegyűlő személyi hibák nehéz helyzetbe hozták a ZTE-t. A hazaiak magassági és létszámbeli fölényüket jól kihasználva fokozatosan növelték előnyüket, így a félidőben már 47-26 állt az eredményjelzőn.
A fordulás után bátrabban, agresszívebben játszott a ZTE NKK, az emberfogásra való visszaállás pedig eredményesnek bizonyult. A harmadik negyedet meg is nyerték a vendégek, és a záró játékrész elején is több tiszta dobóhelyzetet alakítottak ki. Ezeket azonban nem sikerült kellő hatékonysággal értékesíteni, miközben a hajrára a BEAC frissebb maradt, és ismét növelni tudta a különbséget.
Gratulálok a BEAC Újbuda csapatának a győzelemhez! Voltak egészen jó periódusaink, de a lehetőségeink korlátozottsága miatt ma ebből nem tudtunk többet kihozni. A magassági fölényüket jól használták ki, az alapvető különbséget a 24 támadólepattanójuk jelentette. Bízom benne, hogy hazai pályán, teljesebb kerettel jobb teljesítményt tudunk nyújtani
– értékelt a mérkőzés után Rózsás Gábor vezetőedző.
BEAC Újbuda - ZTE NKK 76-51 (26-15, 21-11, 14-17, 15-8)
Budapest, ELTE Sporttelep, 50 néző, Jv: Sentényi, Gyurka
BEAC Újbuda: Bánszky (-), Tóth Sz. (12/3), Tóth Z. (9/3), Harka (24/12), Korsós Zs. (7). Cserék: Papp (-), Magyari (6), Balázsi (2), Győri (4), Zsom (4), Konta (4), Korsós G. (4). Edző: Morauvszki Gergely.
ZTE NKK: Török (5), Jóna-Horváth (-), Gombkötő (8/6), Bartáky (6/3), Balogh (32/18). Cserék: Bors (-), Molnár-Oravecz (-). Edző: Rózsás Gábor.
Fotó: ZTE NKK/Katona Tibor

