
Sorsdöntő hazai mérkőzések előtt a ZTE KK – ma a Körmend érkezik
A csapat ma 18 órától az ősi rivális Egis Körmendet fogadja, majd szombaton ugyancsak hazai pályán a sereghajtó Szeged ellen lép pályára. A klubnál egyértelmű a cél: legalább az egyik mérkőzést meg kell nyerni, de ideális esetben mindkettőt.
A közelmúltban edzőváltás is történt a csapatnál. Az oroszlányi vereséget követően Kostas Mexas felajánlotta lemondását, amit a klub vezetése elfogadott. A szezon hátralévő részében Baki Gergely irányítja az együttest, aki eddig másodedzőként dolgozott.
Mindannyiunkat meglepetésként ért Kostas döntése, de most ez a helyzet, és ehhez kell alkalmazkodnunk
– fogalmazott Baki Gergely.
Nagyon fontos hét előtt állunk, bízunk benne, hogy a változás kimozdítja a csapatot a jelenlegi helyzetből. Vannak gondjaink, de nincs megállás, dolgoznunk kell tovább.
A szakember kitért arra is, hogy az Oroszlány elleni mérkőzés előtt Takács Milán betegséggel küzdött, míg Justin Bibbs sérülés miatt nem tudta vállalni a játékot. Jó hír, hogy mindkettejük visszatérésére hamarosan esély lehet.
A legfontosabb, hogy csapatként jobban működjünk a pályán. Kemény mérkőzések várnak ránk, számunkra mindkettő élet-halál harc lesz. A Körmend elleni meccs mindig presztízscsata, de most ennél is többről van szó, hiszen nem akarunk még nehezebb helyzetbe kerülni
– tette hozzá.
A tabella jelenlegi állása alapján a legnehezebb helyzetben a Szeged van, amely kieső helyen áll, egy ponttal lemaradva az Oroszlánytól és kettővel a ZTE KK mögött. A Körmend és az NKA Universitas Pécs gyakorlatilag már bebiztosította bennmaradását, míg a Kecskemét két győzelmével nagy lépést tett ebbe az irányba.
Fotó: ZTE KK/Katona Tibor