
Sorra hozták az érmeket Romániából a zalaegerszegi táncosok
Az első napon a megérkezést követően a csapat ellátogatott a verseny helyszínére, ahol szombaton és vasárnap három teremben párhuzamosan zajlottak a programok. A helyszínek megismerése után közös vacsorával készültek a másnapi versenyekre.
Szombaton már a reggeli órákban megkezdődtek a fellépések, a produkciók pedig egymást követték a különböző termekben. A táncosok nagy létszámú és rendkívül erős mezőnyben mutathatták be koreográfiáikat, ahol több kiemelkedő eredményt is elértek.
A szólók és duók után, egy hosszabb szünetet követően este 9 óra után lépett színpadra az öt főből álló Connection Points csoport. A lányok minden energiájukat és tudásukat igyekeztek a színpadon megmutatni, amelyet a zsűri is nagyra értékelt. A négy csapatot felvonultató kategóriában végül az Albatrosz TSE együttese bizonyult a legjobbnak, így kategóriagyőztesként zárták a napot.
Az egyesület versenyzői az alábbi eredményeket érték el:
Első helyezést szerzett:
- Farsang Diána – Pom-pom
- Hozbor Linda, Sinkovicz Hanna – Two in one
- Hozbor Linda, Rogovskaia Olga – We belong together
- Albatrosz TSE – Connection Points
A csoport tagjai: Farsang Diána, Hozbor Linda, Rogovskaia Olga, Sinkovicz Hanna, Subosits Zsófia.
Második helyezést ért el:
- Hozbor Dalma – The Mask
- Hozbor Lotti – Little Monkey
Harmadik helyezést szerzett:
- Poliakova Alexandra – Holdfényhercegnő
- Rogovskaia Olga – Adrift
- Subosits Zsófia – Owned
Negyedik helyezést ért el:
- Subosits Zsófia – The storm of emotions
Ötödik helyezést ért el:
- Hozbor Linda – In the flow
- Poliakova Sofiia – Hands
Hatodik helyezést ért el:
- Farsang Diána – Inner Struggle
Fotók: Albatrosz TSE
