
Pontosztozkodás Andráshidán, könnyedén nyert a ZTE FC II
A nyitányon a ZTE FC II a Gyenesdiás vendégeként lépett pályára. A zalaegerszegi fiatalok már az első félidőben megalapozták sikerüket, hiszen hét perc alatt háromszor is bevették a hazaiak kapuját. A fordulás után is a vendégek irányították a mérkőzést, és a mesterhármasig jutó Molnár Kristóf vezetésével magabiztos győzelmet arattak. Mint később kiderült, ezzel újra a tabella élére kerültek.
Kinizsi SK Gyenesdiás – ZTE FC II 0–5 (0–3)
Gyenesdiás, Jv.: Lakics.
ZTE II: Tóth I. – Cubrilo, Rózsa, Nagy Á. (Mecséri), Szabó B. (Baráth), Bodrogi, Király (Takács), Wolf, Mulasics, Györei (Vert), Molnár (Csonka).
Edző: Horváth Gábor.
Gólszerzők: Molnár 3, Nagy Á., Vajda (öngól).
A forduló rangadóját Andráshidán rendezték, ahol az ATE az ASC együttesét fogadta. A vendégek már a 4. percben vezetést szereztek, majd a 22. percben megduplázták előnyüket (0–2). A félidő hajrájában egy átlövésből szépített az ATE (1–2).
A fordulás után az Andráshida TE nagy erőket mozgósított az egyenlítésért, de hol a kapufa, hol Kiss Bence kapus akadályozta meg a hazaiakat a gólszerzésben. Ahogy ilyenkor lenni szokott, egy pontos kontra végén az ASC visszaállította a kétgólos különbséget. Úgy tűnt, eldőlt a találkozó, de az ATE nem adta fel, és az ötperces hosszabbításban két gólt is szerezve döntetlenre mentette a mérkőzést.
Magnetic Andráshida TE – Tarr Andráshida SC 3–3 (1–2)
Andráshida, Jv.: Dominkó J.
ATE: Czirjék – Karvalics, Szemes, Molnár Zs. (Péhl), Bognár (Rohonczy), Cserép, Cséber (Kalamár), Kaprinai, Németh K., Igazi, Benczik.
Edző: Szabó II Zsolt.
ASC: Kiss B. – Fábián K. (Gulyás), Lukács, Ebedli, Czene (Pálfi), Pataky, Vígh, Kiss L. (Sipos), Kasza, Kiss D., Fábián B. (Králik).
Játékos-edző: László Dávid.
A 14. forduló további eredményei:
Lenti TE – Hévíz 1–0 (1–0)
Horváth-MÉH Kiskanizsai Sáskák – Zalaszentgrót 0–3 (0–1)
Clean Medic Zalalövő – Szepetnek 0–2 (0–0)
Technoroll Teskánd – Zalakomár-Zalakaros 2–0 (1–0)
Semjénháza – Csesztreg 0–0
Szöveg: Jóna István
Fotók: Jóna István